A Magyar Vendéglátók Ipartestülete az ÁFA-csökkentésről és a reprezentációt terhelő adókról
A Magyar Vendéglátók Ipartestülete üdvözli a kormány azon döntését, miszerint két lépcsőben csökkentik az éttermi szolgáltatások ÁFÁ-ját, mely a tervek szerint 2018-ra 5%-ra mérséklődhet. A legfontosabb szakmai szervezetek – így az MVI is -, évek óta azon dolgoztak, hogy a vendéglátás területén tapasztalható rendkívüli adóterhek csökkenjenek. A szakma összefogásának eredményeként sikerült elérni, hogy a kormányzat belátta a változtatás szükségességét. A tervezett adóváltoztatási elképzelések nemcsak az egyéni vendégeknek, hanem a cégeknek is kedveznek. Ugyanakkor az MVI úgy véli, hogy a reprezentációt terhelő adók (51,17%) rendkívül magas szintje miatt további csökkentésre lenne szükség. A reprezentációs adó változtatására vonatkozó javaslatainkat elkészítettük, melyeket az illetékeseknek el is juttatunk. Összességében elmondható, hogy a lakossági, turisztikai és üzleti fogyasztások növekedése, illetve az ágazatra ráépülő jelentős fejlesztések és beruházások érdekében tett lépések mind a gazdaság erőteljes élénkítését szolgálják.
Kapcsolódó cikkeink
NGM: a SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025 első negyedévében, mint tavaly
A SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025…
Tovább olvasom >Még egyszer a felszolgálási díjról
Az MVI aktualizálta tájékoztató anyagát a jelenlegi szabályozásnak megfelelően a…
Tovább olvasom >Ünnepség a Gundel-emléktáblánál
Szűk körben, csendes megemlékezéssel ünnepelte Gundel János (1844–1915) születésnapját az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Tízmillió forint összdíjazású pályázatot hirdet Tokaj
Tízmillió forint összdíjazású művészeti pályázatot hirdet Tokaj a világörökségi borvidék…
Tovább olvasom >Hő a mélyből: kiaknázatlan kincs a magyar geotermia
Bár Magyarország kiváló geotermikus adottságokkal rendelkezik, a termálhő jelenleg csak…
Tovább olvasom >