A legújabb raktártechnológiával bővíti Pátyra tervezett bázisát Európa egyik vezető szállítmányozási és logisztikai vállalata

Szerző: Trademagazin Dátum: 2024. 03. 11. 11:19

Már a használatbavétel előtt a bővítés mellett döntött a Gebrüder Weiss (GW) a HelloParks Páty épülő PT2-es csarnokában, ahova korábban már 22 ezer négyzetméterről szóló megállapodást írt alá az ipari ingatlanfejlesztővel. A társaság hamarosan birtokba vehető bérleménye így összesen 32 ezer négyzetméteresre nő, ami egyben azt is jelenti, hogy az iparág egyik meghatározó vállalata a HelloParks ügyfélportfóliójának legnagyobb szereplője lesz.

A friss megállapodás értelmében a 42 ezer négyzetméteres, 2024 második negyedévében elkészülő ipari ingatlan területének több mint 76 százalékát használja majd a cég a nyárra tervezett beköltözést követően. A Magyarország számos pontján, összesen több mint 90 ezer négyzetméteres kapacitással rendelkező GW a bővüléssel a megrendelői működésének hatékonyságát is növeli.

„A Gebrüder Weiss cégcsoport számára stratégiailag fontos új logisztikai bázis az új üzletszerzés kiemelt helyszínévé válhat a meglévő központ mellett. A lokáció és a szolgáltatási minőség tekintetében egyaránt igyekeztünk optimális megoldást választani operációnk számára. Az új helyszínen a legújabb raktártechnológia alkalmazásával is növelni tudjuk a hatékonyságot”

– mondta Bencsics Balázs a GW országos logisztikai termékmenedzsere a bővülés kapcsán.

 A piacon dinamikusan növekvő HelloParks a PT2-es csarnokkal már a 8. spekulatív fejlesztésű épületének kivitelezési munkálatait folytatja Magyarországon. Ez lesz a cég első olyan épülete, amely kizárólag hőszivattyús rendszerrel működik majd. A vállalat jelenleg építés alatt álló raktárcsarnokai, ahogy a PT2 is, kizárólag a BREEAM New Construction kategória legmagasabb, Outstanding minősítésének eléréséhez szükséges előírásoknak és az EU Taxonómia követelményeinek megfelelően készülnek. Az ipari ingatlan közvetlenül az 58 ezer négyzetméteres PT1 szomszédságában épül, amely a közelmúltban érdemelte ki az Outstanding minősítést Design Stage-ben, és már folyamatban van a Construction Stage minősítés megszerzése is. Ennek megfelelően a HelloParks MG3 raktárcsarnok után a PT1 már a második olyan fejlesztése lehet a társaságnak ebben a kategóriában, ami eléri a legmagasabb fenntarthatósági értékelést. Magyarországon egyedül a HelloParks fejleszt ipari ingatlanokat ilyen szigorú elvárások mentén, amelyeknek világszinten is csak az épületek kevesebb mint 3 százaléka felel meg.

A vállalat 2023-ban négy új épületet adott át összesen 174 ezer négyzetméteren, a pátyi PT1 mellett Maglódon az MG3, Fóton pedig az FT6 és az FT2 csarnok készült el. Jelenleg három fejlesztésük van folyamatban, egy Alsónémediben, kettő pedig a HelloParks Páty területén, ahol a második negyedévben átadásra kerülő PT2 mellet már megkezdődött a 42 ezer négyzetméteres Big Box típusú PT3 kivitelezése is. A három ipari ingatlanban már összesen 106 ezer négyzetméter talált bérlőre. A Gebrüder Weiss mellett számos jelentős nemzetközi vállalat döntött a HelloParks Páty mellett: a német dm üzletlánc 2023 novemberében vette át 18 ezer négyzetméteres raktárát a PT1-ben, majd ugyanebbe az épületbe költözött be 2024 elején a DHL Group részét képező DHL Supply Chain, 20 ezer négyzetméteres területre, a TRANSDANUBIA pedig összesen 24 ezer négyzetméter raktár- és irodaterületet vesz ki az év utolsó negyedében elkészülő PT3-as raktárcsarnokban.

„A parkon belüli bővülés lehetőségének biztosítása bérlőink számára a kezdetektől fogva fontos elem volt fenntartható megaparkokra vonatkozó üzleti koncepciónkban. Jó látni, hogy már most valóra válik ez az elképzelésünk és partnereink velünk együtt növekednek, amihez minden feltétel adott”

 emelte ki Pozderka István, a HelloParks üzletfejlesztési igazgatója és társalapító partnere. 

„A hatékony operáció kialakítását és a környezetvédelmi célkitűzések elérését lehetővé tevő fejlesztéseink mintaszerű megvalósításában kulcsszerepet játszik szakértő csapatunk, akik a bérlők és a színvonalas üzemeltetés mindennapi támogatásából is kiveszik a részüket”

 – tette hozzá.

 

Kapcsolódó cikkeink