A Kellogg új növényi alapú hamburgerrel kívánja felkelteni a mindenevő fogyasztók érdeklődését
A MorningStar Farms tulajdonosa az állati eredetű hamburgerek ízét és állagát igyekszik visszaadni.
Bár a növényi alapú burgerek kategóriájában már most is sok szereplő – mint a Beyond Meat és az Impossible Foods – verseng a vásárlók figyelméért, ám az elmúlt hónapokban a visszaeső eladások árnyékot vetettek a korábban nagyon fényesnek tűnő kilátásokra.
Amióta a Kellogg 1999-ben felvásárolta a MorningStar Farmsot, a vállalat többször is változtatott vegán és vegetáriánus részlegének stratégiáján. Az Incogmeato burger 2020-as debütálása után áprilisban a cég bejelentette a termék gyártásának beszüntetését, miközben továbbra is árulja a márka húspogácsáit, nuggets és reggeli termékeit.
A növényi alapú szegmensen belüli bizonytalanság egyben arra késztette a Kelloggot, hogy 2022 júniusában megváljon a Morningstar Farms márkától, majd a piac volatilitása miatt visszakozzon.
A Kellogg döntése, hogy a MorningStar Farms termékekkel terjeszkedik, a növényi alapú kategória számára érdekes pillanatban született.
Az új termék az ízre összpontosítva igyekszik megszólítani a mindenevő – vagyis a növényi és állati termékeket egyaránt fogyasztó – vásárlókat. Nemrégiben derült ki ugyanis, hogy az íz az első számú oka annak, hogy a fogyasztók a kategóriához visszatérnek, és annak is, ha azt még csak ki sem próbálják.
Az új hamburger adagonként 21 gramm fehérjét és 42%-kal kevesebb zsírt tartalmaz, mint egy marhahúsból készült burger. Ezzel a Kellogg a növényi alapú húsok kategóriájával kapcsolatban felmerülő arra a másik aggályra is választ ad, hogy vajon mennyire egészségesek ezek valójában.
A téma szakértői bár megkérdőjelezik, vajon a legjobb stratégia-e az, ha a növényi alapú húst az állatitól megkülönböztethetetlenné tesszük, hiszen a fogyasztók nem biztos, hogy valóban ezt várják a termékektől, a vállalat mégis ezt a stratégiát alkalmazza abban a reményben, hogy sikerül minél több vásárlót vonzania.
Kapcsolódó cikkeink
A vegánok gyakrabban vásárolnak élelmiszert, mint a húsfogyasztók
A vegánok és vegetáriánusok lényegesen gyakrabban járnak élelmiszert vásárolni, mint…
Tovább olvasom >A növényi italokat gyártó Sproudba fektetett a Lantmännen
A svéd agrár-élelmiszeripari vállalat, a Lantmännen mintegy 10%-os részesedést szerzett…
Tovább olvasom >Lassul a növényi húsalternatívák piaca – visszavonulót fúj a brit Tesco
Várhatóan nem teljesíti a brit Tesco azt a 2020-ban kitűzött…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szárazság, technológiai verseny és összefogás: beindult a hazai dinnyeszezon
Komoly kihívások közepette indul a 2025-ös magyar dinnyeszezon: a csapadékhiány,…
Tovább olvasom >Vezetőváltás a Fornettinél: Szabó Nándor az új ügyvezető igazgató
2025. július 1-jétől Szabó Nándor tölti be a Fornetti ügyvezető…
Tovább olvasom >Változás a Zwack vezetésében: Belovai Csaba a Zwack Unicum Nyrt. új vezérigazgatója
A Zwack Unicum Nyrt. tulajdonosi döntése értelmében 2025. július 1-től…
Tovább olvasom >