A karácsonyi vásárokat sem nyitják meg Ausztriában

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 12. 03. 11:10

A szállodák és az éttermek mellett a karácsonyi vásárok is zárva maradnak idén Ausztriában a koronavírus-járvány miatt – erről döntött az osztrák kormány.


Elisabeth Köstinger turisztikai miniszter elmondta: a szállodák és a vendéglátóipari egységek zárva maradnak egészen január 7-éig, ezen túlmenően a karácsonyi vásárok sem nyithatják meg kapuikat. A döntést azzal indokolta, hogy a fertőzésveszély éppen az ilyen helyeken a legvalószínűbb. Ezzel a szigorú intézkedéssel igyekeznek elkerülni a járványgörbe újbóli emelkedését, és remélik, a tervezett január 7-ei nyitás még megmentheti a téli szezont – tette hozzá.
Az elmúlt hetekben a sípályák működtetéséről kirobbant vitáról szólva a miniszter elmondta: „Ausztria síelő nemzet, a sípályáknál folynak az előkészületek, és az emberek vágynak a pihenésre és sportra.” Mivel azonban a hotelek és éttermek zárva maradnak, a pályák elsősorban a helyben lakók, illetve az egynapos kirándulást tervezők örömét szolgálhatják majd. A sífelvonóknál szigorítják a biztonsági előírásokat, zárt kabinok esetében 50 százalékkal csökkentik a befogadható utaslétszámot.
Köstinger kiemelte a tömeges tesztelésen való részvétel jelentőségét, melynek célja, hogy minél több fertőzöttet kiszűrhessenek, ezáltal lehetővé téve a biztonságos újranyitást.
Gernot Blümel pénzügyminiszter közölte: a szigorú korlátozások miatt súlyosan érintett ágazatok megsegítése érdekében december 31-ig meghosszabbítják a bevételkiesés enyhítésére szolgáló támogatásokat, mindazonáltal a korábbi 80 százalék helyett csak 50 százalékos mértékben. A decemberi bevételkiegészítés egymilliárd euróba kerül az államnak, és lehetőséget nyújt a vállalkozásoknak, hogy megőrizzék likviditásukat – hangsúlyozta. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink