A GVH tavaly 106 eljárást zárt le

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 06. 08. 11:17

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tavaly 106 eljárást zárt le, ez mintegy 9 százalékos emelkedés az előző évhez képest – közölte a GVH kedden a tavalyi évi tevékenységéről szóló beszámolójában, amelyet az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága elfogadott.

 

Kép: gvh.hu

A versenyhivatal közleményében tájékoztattak arról, hogy 2020-ban rekordot jelentő, 8,4 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot szabtak ki.

A GVH erőteljesen fellépett a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szemben, különös tekintettel a sérülékeny fogyasztói csoportok (idősek, betegek, gyermekek) érdekeinek védelmében – emelték ki.
A legmagasabb összegű versenyfelügyeleti bírságok technológiai óriásvállalatokat érintettek – jegyezték meg.

A GVH-hoz tavaly 61 fúziós bejelentés érkezett, amely 7 százalékkal több az előző évinél – mutattak rá. Jelezték azt is, hogy a versenyhatóság az összefonódások ellenőrzését hatékonyabbá tette, elsődleges szempont volt a vizsgálatok gyors lezárása.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a bírságolás mellett tavaly kiemelten előtérbe kerültek a fogyasztói kompenzáció és a versenyélénkítő hatású jóvátételi programok. Csúcsot ért el a hatóság által elfogadott, közvetlenül a fogyasztóknál hasznosuló jóvátétel értéke is, amely tavaly meghaladta a 2,1 milliárd forintot – tették hozzá.

Bánki Erik, az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának elnöke a GVH közleménye szerint elmondta: példaértékűnek tartja, hogy a versenyhivatal a rendelkezésre álló működési költségvetési forrásából 150 millió forint értékű megtakarítást utalt vissza a központi költségvetésbe munkahelyteremtésre. A bizottsági elnök arra is kitért, hogy a GVH megújuló szervezettel és személyi állománnyal a 2020. évi feladatait maradéktalanul és eredményesen végrehajtotta. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink