A generációváltást segíti az új földügyi szabályozás
A generációváltást és a helyi gazdaságok megerősítését segíti az új földügyi szabályozás, amely egyszerűbbé teszi a földszerzést a gazdálkodásba kezdők számára az első 10 hektár föld tulajdonjogának megszerzéséig – tájékoztatott közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
A tárcavezető hangsúlyozta, a kormány és az agrártárca ösztönzi a generációváltást a mezőgazdaságban. A fiatalok pontosan tudják, óriási potenciál rejlik az agráriumban, mi pedig azon vagyunk, hogy segítsük őket ezen lehetőségek kiaknázásában – tette hozzá. A jelenlegi törvénymódosítás is azon rendelkezések sorába illeszkedik, melyek a magyar mezőgazdaság szempontjából kulcsfontosságú fiatalítást segítik elő. Ezen felül a kormány és a szaktárca kiemelt közös célja az is, hogy a helyi mezőgazdaságot erősítsék. Július 1-től nem gyakorolható elővásárlási jog az első tíz hektár földjét megszerző azon gazdákkal szemben, a föld fekvésétől számított húsz kilométeren belül helyben laknak vagy mezőgazdasági üzemközponttal rendelkeznek. A fiatalok számára vonzóbb lehet a földművelői életpálya, ha azt látják, hogy könnyebben hozzájuthatnak az első 10 hektár földjükhöz, ráadásul a lakóhelyük közvetlen közelében – emelte ki Nagy István. Az új rendelkezés a gyakorlatban azt jelenti, hogy a feltételeknek megfelelő adásvételi szerződést nem kell közzétenni azaz a jóváhagyási eljárás befejezésére is hamarabb kerülhetett sor – összegezte a miniszter. Ez lényeges adminisztratív terhet vesz le a gazdák válláról, és jelentősen meggyorsíthatja a folyamatot – mutatott rá.
A tárcavezető arra is kitért, hogy a szabályozás a visszaélések elkerülését is biztosítja
Ugyanis az első 10 hektár nem az adásvétel időpontjában ténylegesen fennálló földtulajdont jelenti, hanem a vevő által valaha, bármilyen jogcímen megszerzett földek összes területét, ide értve azokat is, amelyek utóbb kikerültek a tulajdonából. Így elkerülhető, hogy a megszerzett földek továbbadásával bárki is visszaélhessen a törvényben biztosított kedvezményes lehetőséggel, szögezte le.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Az idei aszály a konzervipar teljesítményére is negatív hatással volt
Közepes csemegekukorica-termést és gyenge zöldborsótermést vásárolhatott fel idén a hazai…
Tovább olvasom >Átmeneti finomhangolás az eGN műveleti kódtárán
A korábban megvalósult kódtárfrissítést követően a beérkező visszajelzések alapján a…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: a talaj egyre mélyebb rétegei töltődnek nedvességgel
Elkezdődött a talaj őszi feltöltődése, egyre mélyebb rétegekbe jut a…
Tovább olvasom >További cikkeink
FAO: Itt az idő, hogy valósággá tegyük az egészséges, tápláló és megfizethető étrendhez való jogot
Az idei élelmezési világnap témája „Az élelemhez való jog a jobb életért…
Tovább olvasom >Stabilizálódott a termőterület nagysága a hazai dohányágazatban
Az ágazat szereplői bizakodással vetették bele magukat az idei munkába…
Tovább olvasom >Beindulnak az online előfizetéses hűségprogramok Magyarországon
Az előfizetéses hűségprogramok előnyei közül a legvonzóbb a vásárlás teljes…
Tovább olvasom >