A gázkrízis miatt leállhat a BASF német vegyipari vállalat

Szerző: Gáspár Kinga Dátum: 2022. 07. 06. 09:00

Fokozódik az egyébként is borzalmas méreteket öltő éhínség a világon, többek között az orosz-ukrán háború miatt, és az ennek következtében, feldolgozók helyett tárolókban rostokoló gabona miatt. A BASF vegyipari vállalat esetleges leállásának lehetősége műtrágyahiánnyal és élelmiszerválsággal fenyeget.

A BASF vegyipari cég az ellátási lánc elején helyezkedik el, így a leállás hatása túlmutat a vegyipari ágazaton

 

Az Európa felé irányuló orosz gázexport június utolsó 1,5-2 hetében 30-50 százalékkal esett vissza átlagosan, mivel Oroszország sorra vágja le az európai országokat a gáztranzitjáról. Ez egyrészt általános energiaválságot vetít előre, másrészt pedig azzal is fenyeget, hogy a vegyi- és műtrágyaipar nem jut kellő mennyiségű alapanyaghoz. A napokban ennek hatása elérte a világ egyik legnagyobb vegyipari beszállítóját, a BASF-et is.

Jelenleg azon gondolkodnak a cég vezetői – akik ilyen helyzettel még soha nem szembesültek –, hogy milyen forgatókönyv szerint lehetne leállítani a komplexumot.

A leállás nem csak a cég, és annak 39 ezer németországi alkalmazottját érintené kellemetlenül természetesen, hanem gyakorlatilag Európa gazdaságának jövőjét is veszélyezteti. A vegyipari cég az ellátási lánc elején helyezkedik el, így a leállás hatása túlmutat a vegyipari ágazaton. A következmények: magas infláció, lassuló növekedés, sőt az ammóniatermelés (műtrágya-alapanyag) visszafogása miatt súlyosbodó élelmiszerválság.

Berlin nemrégiben indította el a háromlépcsős sürgősségi gázterv második lépcsőjét, amelynek utolsó lépéseként egyes vállalatok gázellátását is leállíthatják. Az olyan vegyipari vállalatok, mint a BASF, sokkal kitettebbek, mint más ipari szereplők, mivel a földgáz kritikus fontosságú a legtöbb gyártási folyamatukhoz, írja az Index.

Az egyre élesebbé váló gázhelyzetre különböző forgatókönyvekkel készül a német ipar. A BASF éppen a gázellátás bizonytalansága és az Oroszországgal folytatott kereskedelmi háború miatt már évek óta dolgozik azon, hogy legalább részben el tudja hagyni a németországi telephelyeit (Mandiner).

Agroinform.hu

Kapcsolódó cikkeink