A folyamatos kihívások ellenére a magyar gazdaság ellenállóképessége jó
A folyamatos kihívások és válságok ellenére a magyar gazdaság ellenállóképessége, teljesítménye kifejezetten jónak mondható – jelentette ki a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára pénteken Budapesten.

(Fotó: Pixabay)
A Menedzserszövetség által szervezett Menedzserek a társadalomért – Fókuszban a jövő! című konferencián Tóth Tibor kiemelte: tavaly a magyar gazdasági növekedés üteme elérte a 4,6 százalékot, miközben az Európai Unió átlaga 3,5 százalék volt. A kormány várakozásai szerint a gazdaság idén 1,5 százalékkal bővülhet, miközben uniós szinten „pozitív nullás” gazdasági növekedés várható. Rámutatott, hogy bár a költségvetési stabilitás tartása érdekében idén az állami beruházások mértéke csökken, ugyanakkor a vállalkozói és a külföldi működőtőke beáramlás továbbra is erős lesz, így a gazdaság 2024-től visszatérhet a 4 százalékos növekedéshez.
Tavaly 92 külföldi cég döntött magyarországi beruházás mellett, ezeknek a befektetéseknek a teljes összege elérte a 6,5 milliárd eurót
Az államtitkár szerint idén már most márciusban kijelenthető, hogy a működőtőke beáramlás 2023-ban megint rekordot fog dönteni, mindez pedig további lendületet ad a növekedéshez. A gazdaság bővülésének másik fontos tényezője a munkaerőpiac, ahol a foglalkoztatottak száma eléri a 4,7 milliót, a munkanélküliség pedig 3,8 százalék körül van. Ez a „kvázi teljes foglalkoztatási szint” fenntartható a PM számításai alapján – mondta az államtitkár.
Tóth Tibor kijelentette, jelenleg a legnagyobb kihívás az infláció
Az infláció elleni küzdelem az elsődleges célja a gazdaságpolitikának, amelynek ugyanakkor arra is választ kell adnia: „hogyan tudunk hatékonyan harcolni az infláció ellen úgy, hogy közben a gazdasági növekedést megőrizzük”. Közölte, az infláció januárban érte el a csúcspontot. Innen az év első felében lassabb, az év második felében drasztikusabb csökkenés várható, így érhető el év végére az egyszámjegyű infláció a PM számításai alapján – mondta Tóth Tibor. Hozzátette, az idén fontos cél továbbá a költségvetési hiány mérséklése 3,9 százalékra és az államadósság csökkentése is.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Enyhülő inflációs nyomással és csökkenő közterhekkel számolnak a nagyvállalatok
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Másfél éves csúcson zárta 2025-öt a GKI konjunktúra indexe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Karácsonyi sokk a kereskedelemben: most először fizethetünk kevesebb helyen bankkártyával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyar Édességgyártók Szövetsége: trendek 2025-ben és kilátások 2026-ra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az élelmiszerláncok többsége nyitva tart december 24-én délig
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
