25 éve a flottapiacon

Szerző: Trademagazin Dátum: 2021. 06. 11. 10:30

Az elmúlt negyed évszázadban a Mercarius Flottakezelő családi vállalkozásból a hazai flottapiac meghatározó szereplőjévé vált. A tavalyi kihívásokkal teli évet is eredményesen záró vállalat vezetőivel a 2020-as év nehézségeiről, a tervekről és a siker titkáról beszélgettünk.

A Mercarius Flottakezelő negyed évszázados sikerének kulcsa a vezetők szerint a vállalat tudatos növekedési stratégiájában, az összetartó csapatmunkában és az egyedi szolgáltatáscsomagokban rejlik. Emellett úgy látják, hogy a flottapiac is számukra kedvezően alakult az utóbbi időben. „Az ügyfelek gondolkodásmódja sokat változott az elmúlt években, korábban a finanszírozás volt a fontosabb, ma viszont már a szolgáltatásfókuszú cégek tudnak inkább sikeresek lenni. Ebből adódóan jelentős versenyelőnynek számít, hogy saját szervizekkel, saját hozom-viszem és assistance szolgáltatással, valamint csereautóparkkal és saját kárrendezési szolgáltatással is rendelkezünk. Ezek megkülönböztetnek minket a piacon és lehetővé teszik, hogy rugalmasabbak legyünk, mint a banki hátterű finanszírozó cégek” – mondta Rónai-Horst László, a Mercarius Flottakezelő ügyvezető igazgatója.

 

 

A vállalat a tavalyi kihívásokkal teli évben is jó eredménnyel zárt: 4 ezer autóról év végére közel 9 ezerre növelte flottáját, és jó úton haladnak a 10 ezer flottaautó felé. A 2020-as év sikereit abban látják, hogy a bizonytalanságok ellenére is, az egészségügyi biztonsági előírásokat betartva a megszokott menetrend szerint folyt a munka a flottakezelő telephelyein, hiszen a cégnek számos olyan partnere van, akiknek ez idő alatt is működniük kellett. „A napról napra meghozott döntéseknél erősségeink közül a rugalmasságunk emelkedett ki: gyorsan tudtunk dönteni és lokálisan bevezetni olyan intézkedéseket, amire szükség volt, hogy zavartalanul tudjunk szolgáltatni. Ez a gyors döntési mechanizmus is hozzájárult ahhoz, hogy 2020-ban így tudtunk növekedni” – mesélte a tavalyi év kapcsán Koleszár Róbert, a flottakezelő ügyvezető igazgatója.

A következő 25 évben a vállalat célja, hogy a régió egyik meghatározó mobilitási vállalatává váljon, úgy gondolják ehhez elsősorban az eddigi tudatos építkezésre, rugalmas döntésekre és a jelenleg is kiváló szakemberekből álló csapatra van szükség. Emellett elengedhetetlennek tartják, hogy a folyamatosan változó piacon lépést tartsanak az aktuális trendekkel: „Az autóipar és a flottapiac is jelentős átalakuláson megy át, ezért a jövőben is tudatosan figyelünk majd arra, mit kell nyújtania egy flottakezelőnek a XXI. században. Az összes autóipari változást még nem látjuk, de igyekszünk felkészülni és folyamatosan megújulni, hogy ne járjunk úgy, mint például a Nokia, amely a mobiltelefonok világában egykor piacvezető volt, aztán elment mellettük a világ” – tette hozzá Rónai-Horst László.

A kezdő vállalkozóknak azt tanácsolják, hogy még az indulás előtt határozzák meg a vállalati DNS-t, amely megkülönbözteti a cégüket a versenytársaktól. Ha ez megvan, a sikerhez rengeteg elszántságra és munkára van szükség, és akkor is ki kell tartani, ha nehezebbek a körülmények. „Az egyik legfontosabb, hogy ne csupán a javadalmazás motiválja az embert, szükség van olyan belső motivációra is, amely előrevisz, erőt ad és átlendíti a nehéz helyzetekben is” – emelte ki Koleszár Róbert. (x)

 

Mercarius 25 év logo

A magyar tulajdonú, dinamikusan fejlődő Mercarius Flottakezelő 25 éve a hazai mobilitás nagykövete. A vállalat az 1990-es évek hagyományos értelemben vett rent-a-car tevékenységéből fokozatosan, átgondolt stratégia mentén vált több mint 9,5 ezer darabos gépjárműparkjával az egyik legnagyobb flottakezelővé a hazai piacon. Üzleti stratégiája értelmében minőségi, megbízható, az ügyfelek valós igényeihez és pénzügyi kockázataira szabott szolgáltatási csomagokat kínál átlátható árképzési rendszer mellett. Kockázatoktól mentes, kiszámítható megoldásai igen népszerűek a hazai vállalatok körében. A Mercarius 2019-ben első alkalommal került fel a Forbes Magyar 100 listára, ahol a 49. helyen nyitott. //

Kapcsolódó cikkeink