19 ezer dolgozó fertőződött meg az Amazonnál koronavírussal

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 10. 02. 11:00

Az Amazon több mint 19 ezer amerikai dolgozója kapta el a koronavírust eddig idén, vagyis teljes dolgozói létszámának 1,44 százaléka – írja a portfolio.hu. Ezt a vállalat jelentette be érdekvédelmi szervezetek kérésére, akik azzal gyanúsították meg a vállalatot, hogy veszélyeztette a dolgozói egészségét azzal, hogy nem zárta be a raktárait a járvány alatt.

Az Amazon szerint a fertőzési arány 42 százalékkal alacsonyabb a dolgozói között, mint ami elvárható lenne az alapján, ahogy a népességben terjed a vírus.

Az Amazon és leányvállalata, a Whole Foods összesen 1,372 millió dolgozója közül 19 816 fő koronavírus-tesztje lett pozitív március 1 és szeptember 19 között. (Az adat a szezonálisan alkalmazott dolgozókat is tartalmazza, valamint azokat a munkavállalókat, akik a munkahelyen kívül fertőződtek meg). Az Amazon szerint ha azzal a teljes népesség fertőzési arányával számolunk, akkor közel 34 ezer dolgozójának kellett volna megbetegednie.

Minnesotában a legmagasabb a fertőzöttek aránya az Amazon dolgozói között, ott 1000 munkavállalóra 32 fertőzött jut.

Az internetes kiskereskedelmi óriás más vállalatokat is arra bátorít, hogy tegyenek közzé hasonló adatokat. Az Amazon hozzátette, hogy novemberre a tesztelési kapacitásait napi 50 ezerre növeli saját erőből – írja a Reuters.

Az Amazon a járvány alatt nyitva tartotta a raktárait, hogy ki tudja szolgálni a megnövekedett vásárlói igényeket internetes kiskereskedőként. Testhőmérséklet-méréssel, a távolságtartást ellenőrző szoftverrel és egyéb intézkedésekkel igyekeztek javítani a biztonságon. (portfolio.hu)

 

Kapcsolódó cikkeink