Száz palack bort árvereznek el a győri Kantharosz gálán

By: Trademagazin editor Date: 2017. 03. 07. 11:10

Száz palack bort árvereznek el április 6-án Győr és környékének egyik legnagyobb jótékonysági rendezvényén, a Kantharosz gálán, amelynek bevételéből tehetséggondozással és hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó szervezeteket támogatnak – tájékoztatta a gála egyik szervezője az MTI-t.

vorosbor

Pió Márta elmondta, hogy a gálán, amelyet ezúttal is a győri Richter-teremben tartanak, a tokaji, a somlói, az egri, a villányi, a dél-balatoni és a pannonhalmi borvidékek tizenkét borászatának nedűit árverezik el, összesen száz palackot. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pedig egy “muzeális tokaji bort” ajánlott fel.
A gálán a Győri Filharmonikus Zenekar lép fel, díszvendégként jelen lesz Agárdi Szilvia énekesnő, Benkő László, az Omega együttes tagja és Szarka Gyula, a Ghymes együttes alapítója.
Pió Márta hangsúlyozta, hogy az elmúlt években 54 borász segítette a jótékonysági eseményt, amelyen tavaly 11,7 millió forint gyűlt össze.
Az idei évben szemmel vezérelhető számítógépre, játszótérre, élményparkra gyűjtenek, de segítik a Dunaszerdahely Életfa Polgári Társulás munkáját, amely főként beszédgondokkal küzdő gyermekek fejlesztésével foglalkozik és segítenek a Győri Református Egyházközség kiemelkedő teljesítményt nyújtó gyermekeinek, hogy eljussanak a reformáció bölcsőjébe, a németországi Wittenbergbe. (MTI)

Related news