Messze még a 6 millió sertés
Az állattartó telepek hatékonyságnövelő támogatására, az agrárképzés fejlesztésére és testre szabott finanszírozási megoldásokra van szükség ahhoz, hogy el lehessen érni Magyarországon a sertésstratégiában kitűzött 6 millió darabos állatlétszámot – írja az agrarszektor.hu. Ezzel most éppen ellentétes tendencia zajlik, mivel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a sertésállomány 2,9 millió darabos mélypontra csökkent.
A sertésállomány csökkenésének oka, hogy a hazai termelés költséghatékonysági színvonala alacsony – állapítja meg elemzésében az OTP Bank által üzemeltetett otpagrar.hu. A nyugat-európai versenytársakkal a magyar vágósertés-előállító gazdaságok legfeljebb 25 százaléka tudja felvenni a versenyt, ahhoz pedig, hogy javulást realizálhasson az ágazat, maguknak a sertéstartóknak és a szakpolitikának egyaránt lépéseket kell tennie.
Ha felkészülten akar nekivágni a 2017-es agrárévnek, ha első kézből, a hazai agrárszektor meghatározó szakembereitől, véleményformálóitól, vállalatvezetőitől és döntéshozóitól szeretne választ kapni a hazai mezőgazdaságot érintő legfontosabb és legaktuálisabb kérdésekre, jöjjön el az Agrárium 2017 Konferenciára, ahol az elsőrangú szakmai program mellett a kiváló kapcsolatépítési lehetőségeké a főszerep.
A Központi Statisztikai Hivatal nemrég közzétett adatai szerint jelenleg a hazai sertéságazat 2,9 millió egyedből áll, holott az ágazati stratégia öt év alatt a 6 milliós állomány elérését tűzte ki célul. A 2013-as és 2014-es enyhe növekedés után a Magyarországon tartott sertések száma 2015-ben és 2016-ban is csökkent, mára pedig történelmi mélypontra esett. Ennek köszönhetően az ágazat már csupán egynegyedét adja az állattenyésztés bruttó termelési értékének, szemben a baromfitenyésztés 38 százalékos és a szarvasmarha-tenyésztés 29 százalékos súlyával.
Szakértők szerint a mai helyzetben fontos lenne, hogy a kis- és a közepes gazdaságok termelői együttműködésekben vagy vertikális integrációkban vegyenek részt. Ehhez jó eszköz lenne, ha csak olyan termelők részesülhetnének nemzeti támogatásban, akik részt vesznek valamilyen integrációban, de a termelői csoportok működtetését különböző adókedvezmények is ösztönözhetnék. Csak a szervezettség növelése után kerülhetne sor hatékony módon korszerűsítésekre, valamint a tenyésztési és hizlalási fázisok koordinálására, amelyhez összesen 100 milliárd forintos nagyságrendű támogatás is kellene.
Sok gazdaság ma nem hajlandó beismerni, hogy lemaradt a piaci versenyben, holott a hatékonyság növelése csak tudásalapú megoldásokkal képzelhető el – állítják az OTP Bank szakértői. Szerintük az agrárképzési és kutatási tevékenységeket gyakorlatorientáltabbá kellene tenni, amelyhez szintén állami szerepvállalásra lenne szükség.
Az idén kezdte meg működését a Csányi Sándor OTP elnök-vezérigazgató érdekeltségébe tarozó mohácsi vágóhíd, amely egy műszakban egymillió sertés levágására lesz képes évente. Az új vágóhidat a szintén Csányi-érdekeltségű Bonafarm csoport látja majd elő sertéslapanyaggal, de a piacról is vásárolnak sertéseket. A mohácsi vágóhíd a Bonafarm statisztikái szerint ma a második legnagyobb üzemnek számít a hazai piacon az olasz Piero Pini tulajdonában lévő kiskunfélegyházi Hungary Meat Kft. mögött. (agrarszektor.hu)
Related news
On-site clearance is coming to an end, but protection continues
The fight against the foot-and-mouth disease virus on infected farms…
Read more >The 2025 call for applications supporting agricultural NGOs has been published
The Ministry of Agriculture intends to provide assistance to agricultural…
Read more >Further help for livestock keepers affected by foot-and-mouth disease
Minister of Agriculture István Nagy has declared a force majeure…
Read more >Related news
Easter long weekend: this is how store opening hours will be in 2025
Easter this year will bring significant changes to the opening…
Read more >Eurozone industrial production exceeded expectations in February
Eurozone industrial production rose more than expected in February, both…
Read more >Róbert Zsigó: the average effect of margin stops is almost twenty percent
As a result of the introduction of the margin freeze,…
Read more >