A nagyvállalatok többsége még nem látja, mivel jár a globális minimumadó
A multinacionális nagyvállatok döntő többségére hatással lesz a globális minimumadó, mégis csak a töredékük van tisztában azzal, hogy valójában mivel jár, ha bevezetik jövőre – hívja fel a figyelmet az EY 1600 pénzügyi igazgatóval készült nemzetközi kutatása. Az egyre tornyosuló feladatok és a kollégák szakmai kiégésének veszélye arra készteti az adóvezetőket, hogy kiszervezzék pénzügyi és adózási tevékenységeiket.
A cikk a Trade magazin 2023/8-9. lapszámában olvasható.
Tízből kilenc döntéshozó arra számít, hogy a multinacionális vállalatok adókerülését megakadályozó OECD reform (BEPS 2.0) hatással lesz a cége működésére. Ennek ellenére eddig csupán minden harmadik (30%) válaszadó vizsgálta meg, milyen mértékben fogja érinteni a társaságot az akcióterv, amelynek központi eleme a 2024 elején Magyarországon is életbe lépő globális minimumadó.
– Idehaza (és más országban is) azokra a cégcsoportokra és leányvállalataikra vetik ki a globális minimumadót, amelyek éves konszolidált bevétele meghaladja a 750 millió eurót – hangsúlyozta Módos András, az EY adópartnere. – A szabályok adta lehetőségek miatt az érintetteknek Magyarországon elsősorban az adminisztrációs terhe fog nőni, többek között azért is, mert az iparűzési adó és az innovációs járulék beszámítása bonyolult.
A szakértő hangsúlyozta, hogy a cégeknek most el kell dönteniük, hogy házon belül kiépítik erre a kapacitásokat, vagy tanácsadóval dolgoznak, aki a technikai nehézségek mellett arra is felhívhatja a figyelmet, hogy milyen esetleges előnyöket lehet elérni az átállás során. //
Related news
EY: There is a climate plan, but little real action
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Read more >Comprehensive tax changes from 2026: significant relief, new benefits and stricter tax requirements
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Read more >Important change in tax litigation: the Curia can make a final decision faster
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Read more >Related news
Premium drink, premium literature
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Read more >Responsible Gastro Hero Foundation: a sourdough and kombucha sharing campaign
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Read more >Style, language and tools
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Read more >
