Telex: Sanghajban összecsap az omikron a zéró-Coviddal, és ez az európai inflációra is hatással lehet
Miközben a világ nagy része már rég feladta ebben a formában a Covid-19-járvánnyal való küzdelmet, Kínában továbbra is a nulla fertőzött a hivatalos cél. Emiatt a hatóságok néhány tucatnyi pozitív eset felbukkanására lakhelyelhagyási korlátozásokkal, bolt-, gyár- és irodabezárásokkal, tömeges teszteléssel és kiterjedt kontaktkutatással reagálnak.
Ez a zéró-Covid stratégia eddig sikeres volt, Kínában 2022 tavaszáig elmaradtak a nyugati világon végigsöprő második, harmadik, sokadik hullámok, a vírus felvillanásait néhány kisebb-nagyobb helyi lezárással kimozogták. A gazdasági helyzet sem sínylette meg a dolgot, pont ellenkezőleg, a stratégia abban is fontos szerepet játszott, hogy „a világ gyára” relatíve mérsékelt fennakadásokkal tudott termelni az elmúlt két évben.
Bár a szigor 2020 után valamelyest enyhült – a zéró-Covidot át is keresztelték „dinamikus zéró-Covid stratégiára” –, a koronavírus fertőzőbb, omikron variánsának megjelenése miatt az utóbbi időben ismét elkezdtek sokasodni a nagyobb lezárások. Tavaly decemberben például a 13 milliós Hszian városát zárták le egy hónapra, március elején a kínai elektronikai és techszektor fellegvárát, Sencsent, bár ott relatíve hamar feloldották a legszigorúbb korlátozásokat, például a lakhelyelhagyási tilalmat.
Március végére a járvány és vele a lezárások megérkeztek Kína kirakatvárosába, Sanghajba is, ahol április elejére olyan állapotok alakultak ki, amelyeket legutóbb 2020 elején látott a világ.
A várost teljesen lezárták, ami eleinte mémgyártáshoz és erkélyi szocializációhoz, később azonban sok helyen élelmiszerhiányhoz, valamint a lezárások és a hatóságok teljesítménye miatti incidensekhez és online felháborodáshoz vezetett.
A sanghaji lezárás jelentőségét növeli, hogy a város a kínai GDP 3 százalékát termeli, és Kína nemzetközi kereskedelmének tizede Sanghajon keresztül folyik, itt van Kína és a világ legforgalmasabb kikötője is. Miután a sanghaji és környező iparterületeken is súlyos fennakadásokat okoz, egy elhúzódó lezárás a kínai és a világgazdaság teljesítményére, valamint a nyugati világban évtizedes csúcsokat ostromló inflációra is hatással lehet.
Kapcsolódó cikkeink
Az euróövezeti infláció 2,4 százalék volt március után áprilisban is
Az előzetesen közölttel összhangban március után áprilisban is 2,4 százalék…
Tovább olvasom >Ausztriában lassult az infláció áprilisban
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedésének mértéke az előzetesen közölttel…
Tovább olvasom >Jelentős növekedéssel és inflációcsökkenéssel kezdte az évet az Európai Unió
Az Európai Bizottság legújabb jelentése szerint, a 2024 elején az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az euróövezeti infláció 2,4 százalék volt március után áprilisban is
Az előzetesen közölttel összhangban március után áprilisban is 2,4 százalék…
Tovább olvasom >Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május…
Tovább olvasom >Minden szempontból meggyőzően teljesített az idei EuroCIS
A kiskereskedelem jövője a technológiáról és az innovációról szól, amelynek…
Tovább olvasom >