Megújítja a keresetstatisztikát a KSH
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2019. januártól megújítja keresetstatisztikai adatgyűjtését: a havi létszám és keresetinformációkat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) járulékbevallásából, a költségvetési szervezetek esetében pedig a Magyar Államkincstártól átvett adatokból állítja elő és publikálja majd azokat, a korábbi havi munkaügyi adatgyűjtés kivezetésével párhuzamosan.
A KSH keddi MTI-nek küldött közleménye kiemeli: a fejlesztéssel jelentősen csökken az adatszolgáltatói teher, az alkalmazott adatforrás pedig a teljes nemzetgazdaságra kiterjedő, a korábbinál jóval részletesebb információk közzétételét teszi lehetővé.
Mint írták, a járulékbevallásokban sokkal részletesebb – személyi szintű, álláshelyi szintű – adatok szerepelnek a betöltött álláshelyekről és a jövedelmekről. Így olyan alapinformációk válhatnak számíthatóvá, amelyek eddig nem álltak rendelkezésre a KSH adatgyűjtésében. Idetartozik a medián kereset értéke, illetve az adó és járulékkedvezmények figyelembevételével számított nettó keresetek értéke.
Az információbázist növeli, hogy az eddigi adatgyűjtésben nem szereplő háttér-információk is elérhetővé válnak, úgymint a munkavállaló neme, kora, foglalkozásának jellemzői. Ezeket az információkat márciustól havi, illetve a részletesebb bontásokat negyedéves gyakorisággal teszik majd közzé. Az új adatköröket a hivatal 2017 januárjáig visszamenőleg publikálja, a 2019. januárról szóló kereset gyorstájékoztató megjelenésével együtt, március végén – közölte a KSH.
A KSH a kezelésében lévő adatállományokat a törvény alapján kizárólag statisztikai célból használja fel, és garantálja az adatkezelés biztonságát.
Idén januártól megújulnak a KSH honlapról elérhető kész STADAT-táblák, valamint a tájékoztatási adatbázisból lekérdezhető adatkörök is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: az ipari termelés 10,4 százalékkal csökkent
2024 márciusában az ipari termelés volumene 10,4, munkanaphatástól megtisztítva 2,8…
Tovább olvasom >Mezőgazdasági összeírást kezd a KSH
Országszerte több mint 22 ezer egyéni gazdaság mezőgazdasági összeírását kezdte meg…
Tovább olvasom >A spárga kivitele mennyiségben és értékben is növekedett
A KSH adatai szerint Magyarországon 1,2–1,5 ezer hektárról 5,0–6,7 ezer…
Tovább olvasom >További cikkeink
Minden szempontból meggyőzően teljesített az idei EuroCIS
A kiskereskedelem jövője a technológiáról és az innovációról szól, amelynek…
Tovább olvasom >A brit Co-opban terjeszkedik a Beyond Meat
A Beyond Meat növényi alapú alternatívái már az Egyesült Királyság…
Tovább olvasom >Új kutatás-fejlesztési központot hoz létre a svéd Essity
A svéd Essity új higiéniai papírtermékekre szakosodó kutatás-fejlesztési központba invesztál…
Tovább olvasom >