Másfélszeresére növeli magyarországi üzemének területét a LEGO
Ünnepélyes keretek között jelentették be, hogy lezárult a nyíregyházi LEGO® gyár kapacitás-növelésének első fázisa, amely jelenleg hazánk egyik legjelentősebb folyamatban lévő beruházása. A most tető alá került, összesen 72 000 négyzetméternyi új létesítményeknek köszönhetően az üzem fröccsöntő kapacitása 50 százalékkal, csomagolási kapacitása pedig 25 százalékkal növekszik majd. A dán játékgyártó vállalat mintegy 53 milliárd forintos befektetésével legalább 250 új munkahelyet hoz létre a régióban.
A nyíregyházi telephely 2014-ben kezdte meg működését 120 000 négyzetméteres termelési területtel, amelyet később 160 000 négyzetméterre növelt. Jelenleg több mint 3100 dolgozót foglalkoztat, és a gyártás teljes folyamatát lefedi, az alapanyagtól egészen a késztermékig. A most zajló beruházás során a gyártóterület további 50 százalékkal növekszik, ahol a 386 új fröccsöntő gép mellett új csomagoló sorok is helyet kapnak, valamint – többek között – manuális raktárt és adminisztrációs épületeket is kialakítanak. Az épületek váza mára elkészült, a belső terek kialakítása és a technológia telepítése elkezdődött. A tervek szerint az új gyáregység 2023-ra készül el teljesen, és fontos részét képezi a LEGO Csoport stratégiai folyamatainak a hosszú távú növekedés biztosítására.
„A LEGO kockákat úgy készítjük, hogy azok tartósak legyenek, és egy család akár több generációja számára is a játék élményét nyújtsák. Éppen ezért termékeinket a LEGO Csoport minden gyártóhelyén – így Nyíregyházán is – a legmodernebb technológiával készítjük és csomagoljuk, mindezt vállalatunk legszigorúbb biztonsági és minőségi követelményeinek megfelelve. Ebben fontos szerepet kapnak kiváló szakmai tudással rendelkező munkatársaink, akikkel Magyarországon is dolgozhatunk”
– emelte ki a beruházás kapcsán Carsten Rasmussen, a LEGO Csoport operatív vezérigazgatója, majd hozzátette:
„Termékeink minőségét és sikerét mi sem igazolja jobban, mint ennek a beruházásnak a szükségessége, hiszen világszinten egyre nagyobb a kereslet a LEGO termékek iránt.”
A LEGO Csoport hazai gyára a világ öt LEGO gyárának egyike, amelyek három kontinensről látják el az ikonikus építőkockákkal a gyerekeket és felnőtteket szerte a világon. Hazánkon kívül jelenleg Dániában, Csehországban, Mexikóban és Kínában folyik termelés, de a tervek szerint 2025-ig további két új gyártóhely is épül az Amerikai Egyesült Államokban és Vietnámban.
„A régió egyik legnagyobb munkaadójaként büszkék vagyunk és további nagy hangsúlyt fektetünk a barátságos, nyitott és befogadó vállalati kultúránkra. Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy 2022-ben a Randstad kutatásán minket választottak az Év legvonzóbb munkaadójának Magyarországon”
– tette hozzá Chresten Bruun alelnök, a nyíregyházi LEGO gyár igazgatója.
Kapcsolódó cikkeink
Tarolt a Lidl sajátmárkás biciklis védősisakja
A német autóklub (ADAC) és a Stiftung Warentest 14 kerékpáros…
Tovább olvasom >Íme, a top 10 játékkategória az idei húsvétkor
Édességet, játékot és könyvet kapnak a gyerekek húsvétra – derült…
Tovább olvasom >Furcsa dolog történik a ruhapiacon
A Vatera friss statisztikái szerint a használt ruházati és cipőtermékek…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Tesco Magyarország a kihívások ellenére is optimista a jövőt illetően
A kiskereskedelmi szektor jelenlegi helyzetéről és a közeljövőben várható trendekről…
Tovább olvasom >Az alkoholmentes sörökre és a prémium kategóriára fókuszál a magyar sörpiac
A magyar sörpiac jelentős változásokat mutat az alkoholmentes és a…
Tovább olvasom >A Danone kutatása a növényi termékek népszerűségét vizsgálta
A Danone Magyarország 2024-ben ismét részt vett az öt kelet-közép-európai…
Tovább olvasom >