Már Brazília is kávét importál

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 02. 21. 11:14

Megtörtént, amire még soha nem volt példa a brazil történelemben, az ország rászorul a kávé behozatalára – írja a hvg.hu. Brazília legfontosabb kávétermesztő régióiban három egymás utáni évben volt szárazság, így a megszokott kávémennyiség alig 60 százalékát termelték meg. A legnagyobb hiány robusta kávéból van, ennek a legnagyobb részét belföldön adják el, az árak pedig látványosan megugrottak, nagyjából 50 százalékos volt a drágulás 2016 eleje óta.

kave

Az ország most nagyjából 60 ezer tonna robusta kávét szeretne importálni. Ehhez azonban a kormány segítségére is szükség lesz. A brazil törvények ugyan nem tiltották soha, hogy külföldről hozzanak kávét az országba, de az ország történelmében erre gyakorlatilag soha nem volt szükség. Egyelőre mindenki a kormányra vár: a szakértők szerint a kávéimport mostani 10 százalékos adókulcsát 2 százalékra kellene levinni. Ezt eddig nem tették meg, elsősorban a helyi politikusok nyomására: ők azzal kampányoltak, hogy az import megkönnyítése a hazai kistermelőket hozná rosszabb helyzetbe.

A brazil kávéhiány megtette a hatását a világpiacon is. A brazil export 35 százalékkal csökkent idén a tavalyi év elejéhez képest, a londoni árutőzsdén pedig a robusta kávé ára ötéves csúcsra nőtt. (hvg.hu)

Kapcsolódó cikkeink