Lassan szerkezetkész az Etele Pláza
Lassan eléri szerkezetkész állapotát a Futureal-csoport által a XI. kerületben fejlesztett Etele Plaza – írja a portfolio.hu.
Az Etele téri pláza kivitelezése mára előrehaladott állapotba került, melynek falszerkezeti munkálatai is hamarosan befejeződnek. Jelenleg több mint 400 szakember dolgozik egyszerre Őrmezőn az Etele Plaza létrehozásán és ez a szám hamarosan több mint a duplájára nő. A közel 10 ezer tonna betonacél és 73 ezer köbméter beton felhasználását követően 35 méter magasra ér a leendő bevásárló- és szórakoztatóközpont.
A tavaly novemberi alapkőletételkor közzétett adatok szerint a 300 millió euró (közel 100 milliárd forint) beruházási értékű plaza nettó 55 ezer négyzetméteres lesz és összesen 180 üzlethelyiséget alakítanak ki benne. A legnagyobb divatüzletek mellett élelmiszer-áruház, éttermek, kávézók, multiplex mozi, fitneszterem, gyermekjátszóház és egyéb szolgáltatások széles köre, valamint közel 1300 parkolóhely áll majd rendelkezésre. Az okosplázában helymeghatározó és navigációs rendszer segíti a parkolást az üres férőhelyek feltüntetésével, a plázában pedig a vásárlóknak segít megtalálni a kiválasztott üzletet vagy szolgáltatást egy mobilalkalmazáson keresztül.
A jövő őszre tervezett átadást követően a komplexumba napi 50 ezer látogatót vár a fejlesztő. (portfolio.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Pesszimistább a GKI a kormánynál növekedés, infláció és államháztartási hiány tekintetében
A GKI nem változtatott a 2024-re 2-2,5%-os növekedést váró prognózisán. Inflációs…
Tovább olvasom >Kiemelt cél a magyar mezőgazdaság versenyképességnek erősítése
A bankszektor és a mezőgazdaság szereplői között az erősödő bizalom,…
Tovább olvasom >MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre
A vállalkozások keddtől igényelhetik az uniós forrású kamatmentes beruházási hitelt, legfeljebb…
Tovább olvasom >További cikkeink
Coface: Minimális GDP-növekedés a régióban, a fizetésképtelenség is nőtt
A gazdasági visszaesés nyomán a közép- és kelet-európai (KKE) országokban…
Tovább olvasom >Fesztiválozik az Auchan
A pünkösdi hétvégén a Jazzy Fesztiválra, nyáron pedig az EFOTT-ra…
Tovább olvasom >Elindult a grillszezon a Lidl-nél
A Lidl Magyarország a tavalyi grillszezonban jelentős mértékben, közel harmadával…
Tovább olvasom >