Kasszarendszer-engedélyeztetés felsőfokon

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 09. 22. 08:00

A magyarországi APEH-előírások – a kasszarendszerek engedélyeztetése terén – talán az egyik legszigorúbbnak mondhatóak világszinten.Ha egy pénztárgépes rendszert működésbe állítanak egy áruházban, egy sor pénzügyi és jogszabályi feltételnek kell megfeleltetni az üzemeltetési engedély megszerzéséhez. Éppen ezért nem mindegy, kit bízunk meg egy ilyen fontos projekt elvégzésével. A Szintézis Informatikai Zrt. 1987 óta foglalkozik a magyarországi kis- és nagykereskedelmi, áruforgalmi és pénztárgépes rendszerek fejlesztésével, forgalmazásával és ezek engedélyeztetésével.

Egy évvel ezelőtt a Fressnapf úgy döntött, honosítja kasszarendszerét, több cég felkeresése és meghallgatása után végül a Szintézis Zrt. mellett döntöttek, hiszen ez a cég rendelkezett a legtöbb tapasztalattal és rutinnal. A Fressnapf 2002 óta van jelen Magyarországon, mára már 30 üzletben értékesítenek állateledeleket és kiegészítőket, több mint 300 főt foglalkoztatnak az országban.

2009-ben kezdődött az a projekt, amelyben a Fressnapf a Szintézis Zrt.-t kérte fel arra, hogy az új kasszarendszerét vizsgálja meg és adjon tanácsot a szükséges módosítások elvégzését illetően, hogy a rendszer megfeleljen a szigorú magyarországi törvényi előírásoknak. Egy hosszabb egyeztetési és módosítási folyamat eredményeként a Fressnapf új kasszarendszerét a Szintézis Zrt. közreműködésével illesztette a magyarországi APEH-előírásokhoz. A kasszarendszer az engedélyeztetési eljárás során 2010. március 24-én sikeres vizsgát tett.

A boltokban lévő régi kasszarendszercsere 3 hetet vett igénybe. Az ország minden nagyobb városában jelen lévő Fressnapf boltokban az új rendszer cseréje sikeresen megtörtént. A gyors munkavégzést nehezítette, hogy az installációt csak akkor tudta a Szintézis elvégezni, amikor az üzletek zárva voltak, tehát este 20:00 után.
Az új Linux-alapokon működő kasszarendszer Posiflex érintőképernyős pénztárgépeken fut Bixolon blokknyomtatókkal, amelyek egy új Black CAT nevű fiskálegységgel vannak ellátva. A szoftver több olyan funkcióval bővült, amelyet eddig Magyarországon nem használtak.

A kasszacserékkel járó szoftverfrissítés az alábbi új funkciókat hozta magával:
1. A kimért eleségeknél a kassza szkennelni tudja a mérleg által produkált vonalkódokat. Ezt korábban nem tudta, ezért a kasszásnak manuálisan kellett felvinnie az ilyen termékek árát. Ezzel egyrészt a kasszások munkája egyszerűbb, másrészt a készletnyilvántartás pontosabb lett.
2. Az új szoftver bővült az intelligens kasszafunkcióval, ami az „x db termék y db áráért” akciókat teszi lehetővé.
3. Az új kassza már euróban is megadja a végösszeget.
A rendszert jelenleg Magyarországon 30 boltban 57 pénztárgépen használják, melyet a Szintézis Zrt. szupportál.

Kapcsolódó cikkeink