Felgyorsult a kiskereskedelmi forgalom növekedése Csehországban

Dátum: 2017. 03. 17. 11:04

Januárban éves szinten 5,6 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom Csehországban – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal Prágában. Tavaly decemberben ez a mutató 3 százalék volt.

praga

A legnagyobb mértékben, 27,4 százalékkal, már hagyományosan az internetes eladás növekedett. Nagyon magas, 9,2 százalékos volt az iparcikkek forgalmának emelkedése is. Ugyanakkor az élelmiszertermékek forgalma 0,1 százalékkal nőtt csak, tehát lényegében stagnált. Aránylag magas volt a kozmetikai és a ruházati cikkek forgalmának a növekedése, és emelkedett a üzemananyagok eladása is.
A januári eredményt befolyásolta az a tény is, hogy az idén két munkanappal több volt, mint a tavalyi első hónapban. Ettől a naptári befolyástól megtisztítva a növekedés 3,3 százalék volt. Az egész tavalyi évben, 2015-tel összehasonlítva, a kiskereskedelmi forgalom 5,6 százalékkal emelkedett Csehországban.
“Növekednek a cseh háztartások bevételei, és ezzel arányos a kiskereskedelmi forgalom emelkedése is. Hasonló tendenciával számolunk az idén is, mintegy 5 százalék körüli emelkedéssel. Azonban azzal a különbséggel, hogy tavaly elenyésző volt a inflációs ráta, míg az idén várhatóan 2-2,5 százalék között fog mozogni, ami természetesen csökkenti a keresetek vásárlóértékét” – mutatott rá Jana Steckerová, a Komercní banka gazdasági szakértője.
A kiskereskedelmi forgalomba Csehországban nem számítják be az autó-eladásokat és a szervizek forgalmát.  (Kokes János, MTI)