A francia mesterverseny a követendő példa

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 08. 10. 00:01

A MOF-hoz – a 120 szakmában, Franciaország Legjobb Mesterét hirdető versenyhez – hasonló megmérettetést hiányolnak Magyarországról az Étteremkalauz 2010 szerkesztői, akik az InfoRádió Aréna című műsorában nyilatkoztak.

Az Étteremkalauz célja, hogy legyen egy olyan közönség, amely odafigyel arra, melyik étterembe megy – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Bittera Dóra, a kiadvány szerkesztője, aki hozzátette: a kalauzzal tükröt akarnak tartani az éttermek elé, hogy abban megnézzék magukat, és összehasonlítási alapot kapjanak.
A gasztronómiai szakíró szerint a kötet ezeket a funkciókat egyre jobban teljesíti. Volt olyan étterem, amely alacsony pontszámot kapott, de a leírással a vezető egyetértett, és belátta, hogy javítani kell. Nem sértődéshez, hanem javuláshoz vezet a kalauz – fogalmazott.
Az Étteremkalauz másik szerkesztője szerint a franciáktól érdemes példát venni. Molnár B. Tamás hangsúlyozta: Franciaországban voltak az első komoly nemzetközi szakácsversenyek, de otthon is fontos megmérettetéseket tartottak. Ilyen még ma is a MOF, amit jó lenne követnünk – véli a szakíró, aki kifejtette: ez egy négy évente 120 szakmában zajló vetélkedés a Franciaország legjobb Mestere címért. Ha ezt Magyarországon is megrendeznék, akkor az ismét rangot adhatna a lejáratódott presztízsű szakmáknak – közli az esemenymenedzser.hu.



Kapcsolódó cikkeink