Zuhan a magyarországi kínai éttermek forgalma

Dátum: 2020. 02. 12. 10:25

Egyelőre nem jöhetnek turistacsoportok Kínából, így a világon mindenhol esik a kínai beutazók aránya – olvasható az origo-n. Itthon is megindultak a lemondások. A hazai kínai éttermek forgalma pedig drasztikusan esik – írja mondta el a növekedés.hu-nak Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

A szakember szerint a globalizáció miatt egyetlen ország sem tudja kivonni magát a koronavírus hatásai alól. Az aktuális óvintézkedések miatt Kínából egy hete nem utazhatnak turistacsoportok más országba, de akik úton voltak, azok még sikeresen megérkeztek. Ugyanez elmondható az egyéni utazók vonatkozásában is.

Emberileg és társadalmilag ugyan tragikusak az események, de a gazdasági hatások a turizmus szempontjából egyelőre mérsékeltek.
A február-márciusi időszak a kínai kiutazás esetében általában nem annyira erős, ezért, ha néhány hónapos időtávon normalizálódik a helyzet, akkor limitáltak lehetnek a gazdasági károk a szektorban. Az autóipar például sokkal erősebben érintve lehet az ellátási lánc akadozása miatt” – tette hozzá Flesch Tamás.
A koronavírusnak a teljes globális turizmusra egyelőre nem volt számottevő hatása, de nagyon sok múlik azon, hogy mikor sikerült megállítani a vírus terjedését és kifejleszteni az ellenszert.

A Magyarországon működő kínai éttermek forgalma azonban erősen leesett, miután az emberek elővigyázatosságból inkább nem mennek ilyen típusú vendéglőkbe.

A szakember hozzátette: a koronavírus hatása az európai turizmusra nagyjából hasonló, mint hazánkban.

Leginkább azok az országok érintettek, ahol nagyobb a kínai beutazó forgalom, ilyen ország például Franciaország, Németország vagy Olaszország.

Az értesülések szerint ugyanakkor nagyon sok rendezvény elmaradt, rengeteg konferenciát töröltek. (origo, novekedes.hu)