Zewa Projekt újratöltve

Szerző: Tisza Andrea Dátum: 2019. 01. 31. 09:48

A második alkalommal megrendezett Zewa Designer Pályázaton a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatóinak 16 display-terve szállt harcba a zsűri és a közönség szavazataiért. A nyerteseket szakmai sajtótájékoztatóval egybekötött kiállításon köszöntötte a márka január 25-én. A zsűri döntése alapján a pályázat győztese Volyák Zsófia, a közönségszavazás nyertese pedig Gaál Eszter Regina lett.

A Zewa Designer Pályázatán ebben a tanévben a szakmai megközelítés kapott kiemelt hangsúlyt: az integrált terméktervezési gyakorlat keretein belül egy olyan display tervezése volt a feladat, amely egyszerre hat a nedves toalettpapír vásárlóira, valamint a kategóriát nem ismerőkre, továbbá áruházi környezetbe kihelyezve is működik. A fiatalok emellett szintén nagy hangsúlyt fektettek arra a tervezés során, hogy a végleges display kitűnjön a kommunikációs „zajból”, és vásárlásra ösztönözze a fogyasztókat.

– A Zewa Designer Pályázat során a legfőbb kihívást talán az jelentette a hallgatók számára, hogy figyelembe kellett venniük az áruházi környezet technikai adottságait és megkötéseit, a vásárlói szokásokat, valamint a vásárlói magatartás bolton belüli működési mechanizmusait. A pályázók a munkájuk során professzionális segítséget is kaptak ahhoz, hogy a feltételek a lehető legnagyobb mértékben megjelenhessenek a tervezőasztalon megszülető alkotásokban – összegezte Forgách Réka, a Zewa brandmenedzsere.

A szakmai zsűri – Farkas Vilmos, a Publicis kreatívigazgatója, Forgách Réka, a Zewa brandmenedzsere, Kátai Ildikó, a POPAI Magyarország főtitkára, Láng György, a DS Smith Packaging sales menedzsere, Réti István, az ET Research stratégiai igazgatója, valamint Varga András, a BME Gép- és Terméktervezés Tanszék mesteroktatója – a szemeszter során végig követte és segítette a fiatal designerek munkáját, hogy tökéletes display-k láthassanak napvilágot a Zewa nedves toalettpapírjai számára.

A zsűri döntése alapján a Zewa Designer Pályázat nyertese Volyák Zsófia lett, akinek a terve a megadott szempontoknak leginkább megfelelt. Emellett, Zewa szakmai partnereinek is lehetőségük nyílt arra, hogy szavazatukkal hozzájáruljanak kedvenc display-tervük győzelméhez. A www.zewaprojekt.hu oldalon a legtöbb kattintás Gaál Eszter Regina modelljére érkezett, amellyel ő lett a Zewa projektjének közönségdíjasa.

Kapcsolódó cikkeink