Magazin: Idén is bőséges lesz az ajándékcsomag-választék

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 08. 31. 10:41
Bár jócskán odébb van még az év vége, és azzal együtt a karácsonyi szezon, a kereskedők, valamint a gyártók és forgalmazók már javában készülnek az ünnepeket megelőző hetekre, amikor az árusítóhelyek polcaira kihelyezhetik előre összeállított ajándékcsomagjaikat, amelyeket évről évre a fogyasztók igényeinek megfelelően alkotnak meg.

 

karácsonyi összeállítások forgalma jelentős, a vásárlók között van, aki önálló ajándéknak választja őket, de kiegészítő ajándéknak is kiválóan alkalmasak. A piac szereplőinek tapasztalatai alapján a vevők gyakran ilyenkor szerzik be saját maguk számára is az egyes termékeket, mert ebben az időszakban kedvezményesen juthatnak hozzájuk. A nagy klasszikusok továbbra is a szeszes italokból, édességekből, tea- és kávéváltozatokból, illetve a kozmetikumokból összeállított ajándékcsomagok.

A Zwack Unicum Nyrt. a food ajándékcsomagok piacán azt látja, hogy minden évben két tényező befolyásolja jelentős mértékben az adott csomag eladásait: az ajándék típusa és az ajándékdoboz minősége.

– Fontos, hogy a fogyasztó számára kellően vonzó, prémium minőségű legyen az ajánlat, melyet szívesen ad ajándékba – tájékoztat Palcsó Sára, a vállalat marketing igazgatója.


Palcsó Sára
marketing igazgató
Zwack Unicum

Az Unilever Magyarország Kft. tapasztalatai szerint a kozmetikai ajándékcsomagok esetében az utóbbi évek során mennyiségben némi csökkenés figyelhető meg, viszont értékben továbbra is stabilitás mutatkozik. Ez a tendencia elsősorban a drágább szettek térnyerésének köszönhető. A piacon egyre több szereplő jelenik meg, az ismert nagy márkákon kívül számos kisebb közreműködő is igyekszik kivenni a részét a „karácsonyi tortából”.

– Az Unilever 2016-ban is megőrizte piacvezető szerepét a kozmetikai ajándékcsomagok között a kiskereskedelemben, és továbbra is a Dove márkánk összeállításaiból értékesítenek a legtöbbet – mondja Horgosi Emese, a vállalat junior brand managere.


Horgosi Emese
junior brand manager
Unilever

A NIVEA szintén évek óta kínál ajándékcsomagokat az év végi, karácsonyi bevásárlások idején.

– Az ajándékcsomagok piacán évről évre találkozunk olyan tendenciákkal, melyeket már adottságként kezelünk, hiszen ezek szinte minden évben állandó tényezőnek számítanak. Az egyik ilyen az ajándékcsomagok vásárlásának időpontja: a vásárlók jellemzően a karácsony előtti utolsó héten tesznek a kosarukba ilyen jellegű termékeket, hiszen többnyire nem ez a fő karácsonyi ajándék, inkább csak egy kedves kiegészítés a már meglévő meglepetések mellé. Az eladási számok azt mutatják, hogy főként a hölgyek vásárolnak ajándékcsomagokat: mind a hipermarketekben, mind pedig a drogériákban a férfi szettek fogynak jobban – avat be Jáger Melinda, a Beiersdorf Kft. marketingvezetője.


Jáger Melinda
marketingvezető
Beiersdorf

– A karácsonyi ajándékcsomag-eladások évről évre stabilak, új termékek esetén növekedés tapasztalható – fűzi hozzá Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

Kereszt Bettina, a Sarantis Hungary Kft. junior brand managere arról számol be, hogy a non-food ajándékcsomagok piacán a tendencia egyértelműen csökkenő, mind a magyarországi, mind a külföldi piacokon. Mint mondja, ez a jelenség nem teljesen új keletű, az elmúlt néhány évben már megfigyelhető volt.


Kereszt Bettina
junior brand manager
Sarantis Hungary

A Target Sales Group elsősorban az Inecto Naturals testápolási ajándékcsomagok értékesítésére fókuszál, ugyanis az elmúlt évek eredményei azt mutatják, egyre nagyobb a kereslet irántuk.

– Az egész évben kapható 100% organikus kókusz -és argánolajat tartalmazó Inecto termékeket karácsony közeledtével egy igen ízléses, modern és figyelemfelkeltő köntösbe bújtatjuk – tájékoztat Tabár Zsuzsa, termékmenedzser.


Tabár Zsuzsa
termékmenedzser
Target Sales Group

A Himalaya Herbals kozmetikai csomagok minden évben nagy sikernek örvendenek mind a fogyasztók, mind a vállalat partnereinek körében.

– Évről évre igyekszünk megújulni. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a tavalyi sikerek után idén is saját tervezésű összeállításokkal tudunk megjelenni a piacon. Ebben az évben több mint százezer darab csomag eladását tervezzük – tájékoztat Kiss Zoltán, a Creative World Kft. ügyvezetője.

Mindent vihet a vonzó csomagolás

A Superio Kft. tapasztalatai alapján két csoportra bontható az ajándékcsomag-vásárlók köre. Az egyik csoportba a klasszikus ajándékterméket keresők tartoznak, míg a másikba az adott márka törzsvásárlói, akik az ilyenkor szokásos kedvező csomagár miatt vásárolják kedvenc termékeiket.

– A Ziaja Neked üzletünkben, valamint a webshopban is megfigyelhető a visszatérő vevők növekvő száma. A nemzetközi láncoknál és a drogériákban vásárlók körének szokásait pedig fogyasztói visszajelzésekből tudjuk követni – tájékoztat Szekeresné Bartek Kata, a Ziaja termékeket Magyarországon forgalmazó Superio Kft. márkamenedzsere. Hozzáteszi:

– Úgy látjuk, a hipermarket a legfontosabb eladási csatorna, mivel az ajándékcsomagok kihelyezése meglehetősen helyigényes, és a legszélesebb választékot továbbra is itt lehet megtalálni. Ugyanakkor nem sokkal maradnak le a drogériák, ahol a szűkebb választékban elsősorban a prémium kategóriába tartozó vagy valamilyen szempontból speciálisnak mondható csomagok találhatók.

– A karácsonyi időszakban a fogyasztók döntő többsége ajándéknak vásárolja ezeket a termékeket, azonban a jó ár és az extra kínálat miatt egy részük saját maga részére veszi meg a csomagokat – állapítja meg Juhász Petra, a Henkel Magyarország Kft. brand managere.


Juhász Petra
brand manager
Henkel Magyarország

Kiss Zoltán szintén hasonlót tapasztal, és úgy véli, ez lojalitás szempontjából nagyon fontos visszajelzés vállalatuk számára.

– A termék ára egyértelműen meghatározó, bár fontos kiemelni azt is, hogy jellemzően a nem túl közeli ismerősök azok, akiknek ajándékba veszik a vásárlók ezeket a szetteket. Sok esetben az ajándékra egy adott keretet szánnak, és ebből a keretből döntenek az elérhető ajándékcsomagok között azok megjelenése, a termék(ek) kinézete, csomagolása, esetleg valamilyen plusz ajándék alapján, melyet a csomag tartalmaz – hívja fel a figyelmet Kereszt Bettina.

Azt is fontosnak tartja kiemelni, hogy az ajándékcsomagoknál nincsenek kint teszter termékek, melyek segítségével illat alapján tudnának választani a vevők, így csak azok külső megjelenésére, illetve korábbi tapasztalatokra hagyatkozhatnak a döntésük meghozatala során.

A karácsonyi csomagok vásárlása gyors alternatívát jelent a fogyasztók számára, ha ajándékötlet után kutatnak a decemberi rohanós időszakban. Ennek megfelelően a vásárlás gyorsan, akár impulzív módon történik a boltokban, az elérhető termékkínálat és árszegmensek felmérését követően.

– A márkalojalitás ebben a helyzetben nem feltétlenül érvényesül, egy vonzó csomagolás mindent vihet – jelzi Horgosi Emese.

Megújuló ajándékötletek

A kozmetikai piacon mára már szokássá vált, hogy a gyártók évről évre széles választékban kínálnak karácsonyi csomagokat. A Henkel Beauty Care a korábbi évekhez hasonlóan állítja össze szezonális csomagjait.

– Ezekben megtalálhatóak a legkeresettebb testápolási és hajápolási termékeink, de figyelmet fordítottunk arra is, hogy az idén sikeresen bevezetett Fa Honey mézes tusfürdő- és szappancsalád, valamint a Schauma Nature Moments mézes sampon szintén helyet kapjon a kínálatunkban – fejti ki Juhász Petra.

A Beiersdorf szakemberei szerint a férfiaknak és a hölgyeknek szánt ajándékcsomagok között is a tusfürdő-dezodor párosítás a legnépszerűbb, hiszen ezek ára nagyon kedvező, sokszor a piacon elérhető szépségápolási ajándékcsomagok átlagára alatt van.

– A két-három terméket tartalmazó csomagok teszik ki a piac nagy részét, de emellett a NIVEA is kínál úgynevezett kényeztető csomagokat, amelyek megvásárlásával a fogyasztók több kategória legjobb termékeihez juthatnak hozzá igen kedvező áron – jelzi Jáger Melinda.

A Superio Kft.-nél azon a véleményen vannak, hogy a kozmetikai ajándékcsomagok között továbbra is a hölgyek által rendszeresen használt tusfürdők, testápolók és arckrémek a legfőbb alkotóelemek, ugyanis egy nagyon speciális bőrtípusra használható termék megvásárlása kockázatokat rejthet, ha a célszemély egészen más bőrtípussal rendelkezik.


Szekeresné Bartek Kata
márkamenedzser
Superio

– Amennyiben már ismerjük az adott termékcsaládot, könnyebb dolgunk van, hiszen a bőrtípusnak megfelelő termék vásárlása fontos akár saját részre, vagy ajándékba vásároljuk. Bizonyos csomagok általános normál bőrre valók, így például a férfiaknak szánt ajándékcsomag és a rendkívül nagy sikernek örvendő gyerek ajándékcsomag jó választás lehet – jegyzi meg Szekeresné Bartek Kata.

A Target Sales Group Inecto Naturals 90%-ben természetes összetevőkből készült kókusz- és argánolajjal dúsított testápolási termékei egész évben nagy népszerűségnek örvendenek, és karácsonyi összecsomagolásként is előszeretettel választanak ilyen tartalmú ajándékot a vásárlók.

– Az idei évben termékeink háromfajta variánsban lesznek elérhetők, kettő kókuszos kényeztető és egy argánolajos hidratáló szett kerül majd a boltok és drogériák polcaira. A közkedvelt termékpárokból háromféle testápoló összeállítást álmodtunk meg, közülük az egyik csak egy vezető drogérialánc exkluzív kínálataként lesz elérhető. A párosokat egy hidratáló krémtusfürdő és testápoló (kókuszos és argános variánsban is), valamint tégelyes hidratáló krém és kényeztető tusfürdő alkotják majd – avat be a Target Sales Group termékmenedzsere.

Az Unilever ajándékcsomag-kínálatában minden évben igyekszik megújulni, a klasszikus termékvariánsaikon kívül újdonságaikat is becsempészik a portfóliójukba, idén például a frissítő Dove körtés-aloe verás termékeket, a mesés lótuszvirágillatú Dove Glowing Ritual tusfürdőt és testápolót vagy éppen az új Axe YOU férfi dezodorokat és tusfürdőket.

– Nagy hangsúlyt fektetünk az elegáns, vonzó csomagolásra, így az idei szezonra is szép dizájnokkal készültünk. Az egyszerűbb kéttermékes változatoktól kezdve a prémium testápolási és hajápolási csomagokon át, szinte minden termékösszetétel és árszegmens megtalálható a portfóliónkban. A női és férfi csomagjaink között is nagy népszerűségnek örvendenek a neszesszeres csomagok, idén két különleges mintájú Dove női neszesszerrel is készülünk, ami szép és praktikus ajándékötlet lehet.A neszesszereken kívül több csomagunkban is kínálunk extra ajándékot, az egyik Axe csomagunkban például egy vezeték nélküli, zuhanyozás közben is használható vízálló hangszórót – fejti ki a vállalat junior brand managere.

A Zwacknál az Unicum esetében a pohár – mely rituálé szinten jár az Unicum elfogyasztásához – nagyon népszerű.

– Persze fontos szerepet játszik az ajándéktárgy, jelen esetben a pohár minősége is. Ajándékdobozok tekintetében a 0,5 és a 0,7 literes kiszerelések töltenek be kiemelt szerepet – hangsúlyozza Palcsó Sára.

A SPAR Magyarország üzleteiben alkoholos termékek esetében a whisky, a konyak, valamint a krémlikőr örvend a legnagyobb népszerűségnek.

– Ajándékkosarak esetén fix választékkal dolgozunk, amelyben megtalálhatóak hölgyeknek és uraknak készült kisebb és nagyobb értékű összeállítások is – fűzi hozzá Maczelka Márk.


Maczelka Márk
kommunikációs vezető
SPAR Magyarország

Pénztárcakímélő megoldások

A Beiersdorf eddigi tapasztalatai alapján elmondható, hogy ajándékcsomagok tekintetében a vásárlók kifejezetten árérzékenyek. Ennek oka véleményük szerint az ajándék jellegéből adódik, hiszen más ajándékokra már elköltötték a pénzüket az emberek, olcsó, de mégis hasznos meglepetést keresnek kiegészítésként – állapítja meg Jáger Melinda.

– A magyar fogyasztók jellemzően árérzékenyek, és ez alól az ajándékcsomag sem kivétel. A termék jellege miatt azonban mégis egy kicsit más a helyzet, hiszen amikor ajándékot vásárolunk, kevésbé számít a minimális árkülönbség, ha a drágább termék sokkal jobban tetszik a vásárlónak. A fő hangsúly a minimálison van, hiszen nagyobb árkülönbség esetén már az ár is befolyásoló tényezővé válik – egészíti ki Kereszt Bettina.

Szekeresné Bartek Kata úgy látja, egyre többen keresnek olyan ajándékot, amely valamivel egyedibb, eltérőbb a már sok éve piacon levő és visszatérő csomagoknál.

– Úgy gondoljuk, még néhány évig ez mindenképpen a Ziaja ajándékcsomagok előnye lesz. A klasszikus kakaóvajas, kecsketejes és olívás csomagjaink 3 különböző terméket tartalmaznak, miközben ár-érték arányban 5–15%-os megtakarítás is megjelenik a csomagban levő termékek összértékéhez viszonyítva – mondja a Superio Kft. képviselője.

Maczelka Márk arra emlékeztet, hogy a gyártók főként a drágább kategóriájú termékekhez kapcsolnak ajándéktárgyakat. Amennyiben a vevő választhat a normál és a hozzáadott értékkel rendelkező árucikkek közül, úgy az utóbbit választja.

– Az árfekvésen kívül fontos szempont a termék és a díszdoboz csomagolása és természetesen a tartalom is. A testápolási kombinációk sikere évről évre töretlen, és a női vásárlóink szívesen választanak meglepetésként is szeretteiknek efféle szetteket – tudjuk meg Tabár Zsuzsától.

Új értékesítési csatorna

A Sarantis Hungary Kft.-nél azon a véleményen vannak, hogy más a megjelenése és az ajándékértéke olyan termékeknek, melyeket szépen összecsomagoltak, és a végeredmény jól mutat, esetleg további funkcionális vagy éppen kevésbé funkcionális, de plusz ajándékot is tartalmaz, legyen az például egy kozmetikai táska, egy szakállvágó vagy éppen egy jegyzetfüzet.

– Minden szezonban aktuális, valamennyire egyedi ajánlatokkal készülünk partnereink számára, igényeik függvényében. Általánosságban elmondható, hogy mivel a korábbi évekhez hasonló termékekkel jelenünk meg idén is az ajándékcsomagok piacán, nagy változás a korábbi évekhez képest nem várható – jelzi Kereszt Bettina.

A vállalat idén is alkalmaz eladásösztönző eszközöket.

– Az általunk forgalmazott termékek esetében főként az online megjelenések működnek hatékonyan, de természetesen a dedikált bolti kihelyezések is fontos részét képezik a kommunikációnknak – tájékoztat a junior brand manager.

Újra karácsonyi csomaggal jelentkezik a tetesept

A Target Sales Group tetesept márkája már évek óta nem jelent meg karácsonyi csomaggal, de az idén különleges ajánlatot kínálnak a fogyasztóknak, mely csak a dm-üzletekben lesz kapható.

– Ez a csomag azért egyedi, mert olyan fürdőkoncentrátumokat tartalmaz majd, melyeket más időszakban nem talál meg a vásárló polcokon. Így az otthoni wellness szerelmeseinek olyan fürdőélményben lehet részük a karácsonyi időszakban, amilyenben máskor nem – tudjuk meg Krämer Máriától, a tetesept márka termékmenedzserétől.

Tabár Zsuzsa felidézi, hogy tavaly szinte egytől egyig elkapkodták a vásárlók az Inecto Naturals karácsonyi csomagjaikat, és reményeik szerint ez a tendencia idén is folytatódik.

Népszerűsítő kampányukat a több ezer főt számláló Facebook-oldalukon, illetve egyéb social media csatornákon fogják folytatni.

Márkanagykövetek kedvencei a polcokon

A Henkel Magyarország Kft. úgy alakítja a karácsonyi csomagok kínálatát, hogy mindenki találhasson szerettei és saját maga számára megfelelőt.

– Évek óta népszerűek a felnőtt összeállításainkon kívül a Fa, Schauma és Vademecum gyermektermékekből összeállított Kids csomagok, melyeket lányoknak és fiúknak is kínálunk. Több csomagunk esetében adunk kisebb ajándékot a termékekhez – avat be Juhász Petra.

Az idei évben két márkanagykövetük kedvenc termékei is csomagként kerülnek a boltok polcaira. Jakabos Zsuzsanna, a Fa márkanagykövetének kedvenc Fa és Schauma termékei, valamint Klein Dávid, a Fa Men márkanagykövetének csomagja szintén a prémium csomagválasztékot gazdagítják.

Csatornaspecifikus csomagok és plusz értékek

Az Unilever Magyarország Kft. csomagjaival komplett ajándékötletet kínál a fogyasztói számára, melyekben a minőség és az impozáns külső egyaránt érvényesül.

– A fogyasztói igényeken kívül természetesen partnereink elvárásai is kiemelten fontosak számunkra. Így idén is készülünk csatornaspecifikus csomagokkal, amelyek csak bizonyos drogéria- és hipermarketláncok polcain lesznek elérhetőek – jegyzi meg Horgosi Emese.

A junior brand manager meglátása szerint a vásárlási döntést általában az eladási helyszínen hozzák meg a fogyasztók, így az in-store kihelyezések és promóciók a legfontosabbak a karácsonyi értékesítés támogatásában. Idén már nagyobb hangsúlyt fektetnek az e-kereskedelemre is.

Limitált kiadású termékek és kuriózumok

A Ziaja ajándékcsomagok jellemzően ízléses, letisztult díszítéssel rendelkező papírdobozba csomagolt termékeket jelentenek, melyeknél könnyen megállapítható az ajándék tartalma.

– Az óriási sikerének köszönhetően az idei évben is tervezünk a 2016-ban debütált egyedi gyermekkozmetikai csomaggal. Bízunk benne, hogy az 5 különböző, gyermekek számára kifejlesztett illatú és mókás csomagolású tusfürdő sok szülőnek segít majd a gyerekeket az esti fürdésre rávenni – tudjuk meg Szekeresné Bartek Katától.

Ezen kívül a 2017-es év újdonsága lesz a 60+ korosztálynak szánt sáfrányos arcápolókészlet, valamint az igazi kuriózumnak számító argán-tsubaki olajos hajápoló-összeállítás.

– Eladásösztönzésként koncentráltabb fogyasztói kommunikációt tervezünk, mely elsősorban nem a vásárlás helyszínén lesz látható a fogyasztó számára, hanem online és offline megjelenésekben. Ezzel kívánjuk segíteni az üzletekben elérhető választék minél hatékonyabb fogyását – mondja a vállalat képviselője.

Idén belép olyan értékesítési csatorna is, amelyet korábban még nem használtak, így elmondható, hogy bővülnek a lehetőségeik, a termékek elérhetősége és azok láthatósága is.

Attraktív megjelenés, kiváló minőség

A Creative World Kft. szakemberei igyekeztek versenyképes csomagokat készíteni a következő karácsonyi szezonra.

– A korábbi népszerű Himalaya Herbals duo és trio csomagjaink mellett idén lesz egy 4 db terméket tartalmazó szettünk is. Az attraktív megjelenés és a kiváló minőség egy nagyon kedvező árral is párosul, hiszen 600–1400 Ft között lesznek elérhetők csomagjaink a polcokon a vásárlóink számára – hangsúlyozza Kiss Zoltán.


Kiss Zoltán
ügyvezető
Creative World

A vállalat a hagyományos csatornaspecifikus megjelenések mellett print és social media eszközök használatát is tervezi termékei népszerűsítésére.

Prémium minőség csomagolásban és tartalomban

A Zwack Unicum Nyrt. mind a hazai, mind pedig nemzetközi márkái esetében egyedi fém díszdobozban vagy 2 poharas díszdobozban helyezi el a terméket. A doboz minősége, megjelenése és a benne lévő pohár is prémium minőséget sugall.

– Több más, a Zwack Unicum Nyrt. által gyártott és forgalmazott termékünk is karácsonyi díszdobozba öltözik ilyenkor, például a Fütyülős és a Hubertus, valamint jó néhány általunk forgalmazott nemzetközi márka is, úgymint a Baileys, a Johnnie Walker, illetve a Captain Morgan – tájékoztat Palcsó Sára, marketingigazgató.

A fenti termékeket a vállalat termékajánlókkal népszerűsíti print magazinokban.

Bevált termékek és újdonságok

A SPAR Magyarország ajándékcsomagjai szintén bővelkednek hozzáadott értékekben, amelyeket a kategóriák jellegéhez igazítanak.

– Megtalálhatóak lesznek összeállításaikban poharak, fém díszdobozok és kiöntők is. A korábbi évek jól teljesítő termékeit idén is árulni fogjuk, az újdonságokat pedig várjuk a partnereinktől – mondja Maczelka Márk.

Budai Klára

Kapcsolódó cikkeink