Vezérszurkolókat keres a Bocuse d'Or
Vezérszurkolókat keresnek a Bocuse d'Or nemzetközi szakácsverseny májusban Budapesten tartandó európai döntőjére.
A világ legnagyobb szakácsversenyén hagyomány, hogy minden nemzet versenyzőit saját, lelkes tábora buzdítja egy vezérszurkolói csoport vezetésével. A május 10-11-i európai döntőn is a csapatokat kísérő szurkolók gondoskodnak majd a fergeteges hangulatról a kiélezett versenyen, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia ezért felhívásban várja a magyar versenyzőket lelkesítő csapat jelentkezését – közölték az MTI-vel hétfőn a szervezők.
A Magyar Bocuse d'Or Akadémia március 22-ig olyan 3-5 fős csapatok vagy már működő, amatőr zenei együttesek videós jelentkezését várja, akik május 11-én, a Bocuse d'Or Europe második versenynapján a többi néző lelkesedését is fokozzák és aktív szurkolásra ösztönzik őket.
A világ legrangosabb szakácsversenyeként számon tartott Bocuse d'Or európai döntője idején Magyarországra és a magyar gasztronómiára figyel majd a világ, itt dől el ugyanis, hogy a 20 európai nemzet közül melyik 11 ország séfje jut el a 2017-es lyoni világdöntőre – emlékeztet a közlemény.
A kontinensdöntőn Magyarországot Széll Tamás, a budapesti Onyx étterem séfje képviseli majd, aki 2013-ban a 10. helyen végzett Lyonban, a Bocuse d'Or világdöntőjén.
A 2017-es világdöntőn az amerikai, az európai és az ázsiai kontinentális döntő legjobbjai, 24 ország séfje vesz majd részt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Szép Bocuse d’Or-szereplés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Történelmi győzelem az ifjúsági szakács VB-n
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fiatal szakácsok versenye
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Svédasztalos menza a 14. kerületben – A nap videója
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szallas.hu: Vir volt a legnépszerűbb a Horvátországba utazó magyarok körében idén nyáron
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyarországon drágultak legjobban a szállodák és éttermek az EU-ban – olvad a Balaton árelőnye
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >