VEX és ÜX: a GKI – Microsoft versenyképességi és üzleti környezeti indexei

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 09. 24. 00:03

A versenyképességi index (VEX) a második negyedévben az előzőhöz képest Romániában csökkent, a többi vizsgált országban nőtt, a leginkább Lengyelországban. Az üzleti környezetet Magyarországon jellemző index jelentősen javult.

A VEX tényezői közül a makrogazdasági teljesítményt kifejező index értéke 2010 első negyedévéhez képest Lengyelországban igen erőteljesen, 4,5%-kal, Csehországban 1,7%-kal, Magyarországon pedig 1,6%-kal nőtt.
A munkatermelékenységi index 2010 második negyedévében Romániában 1,8%-kal csökkent, a legnagyobb mértékben, 2,4%-kal Szlovéniában emelkedett, majd Ausztria és Csehország következett. A többi vizsgált ország indexe kismértékben nőtt, Magyarországé lényegében stagnált, Románia után a leggyengébb volt.
A költség-versenyképesség 2010 második negyedévében Szlovákiában és Magyarországon javult a legnagyobb mértékben (1,7, illetve 1,6%-kal), míg Csehországban, Romániában és Lengyelországban romlás volt tapasztalható.
A magyar versenyképességi index 2010 második negyedévi, regionális összehasonlításban enyhe javulásában a fő szerepet a külső kereslet megélénkülésének kihasználása, azaz az export bővülése, továbbá a gyengébb forintárfolyam és az egységnyi munkaerő-költség csökkenése játszotta.

Az ÜX értéke 2007 elejétől a 2009 első negyedéves mélypontig szinte folyamatosan csökkent, majd az ezt követő három negyedévben növekedett. Az idei első negyedévben megtört e kedvező tendencia, de a második negyedévben ismét érezhetően nőtt az ÜX.
Az állami magatartás kiszámíthatatlanságát a termelés bővítését akadályozó tényezőként említő vállalatok aránya a második negyedévben jelentősen (5 ponttal) csökkent az egy negyedévvel korábbihoz képest.
Az üzleti környezet bizonytalan voltának említési gyakorisága 6 ponttal csökkent, s így e mutató aktuális értéke is a hosszú távú átlag alá került. A kapott eredmények alapján tehát az üzleti életben érezhető kockázatok szintje ugyan csökkent, de a nemzetközi és a hazai pozitív és negatív fejlemények eredőjeként még mindig elég magas szintű. A bizonytalan gazdálkodási környezet a kis- és középvállalkozásokat ugyanúgy zavarja, mint a nagyokat.




Kapcsolódó cikkeink