Veszélyt jelentő inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állami Halőri Szolgálata (Nébih ÁHSZ) a hazai nyilvántartott halgazdálkodási vízterületeken az idei évben eddig két esetben tiltotta meg inváziós ezüstkárász telepítését, továbbá a hatóság hat esetben indított eljárást inváziós halfajok telepítésével és kereskedelmével kapcsolatos szabálysértések kapcsán. Az idegenhonos halfajok engedély nélküli telepítése, valamint a hozzájuk kapcsolódó előírások megszegése nagymértékű bírságok kiszabását vonhatja maga után.
A Nébih Állami Halőri Szolgálatának egyik kiemelt feladata a haltelepítések szabályosságának, valamint az állománypótlásra szánt halak nyomonkövethetőségének ellenőrzése. A tavaszi időszak a tógazdaságok számára a tavak benépesítésének kezdetét jelenti, hiszen a haltermelők az általuk megtermelt halak egy részét a telelőtavakból ekkor telepítik a halgazdálkodási vízterületekbe. Az országszerte zajló haltelepítések egyúttal fokozottabb kontrollt követel meg az állami halőrök részéről is.
A Nébih ÁHSZ egyaránt kiemelt figyelmet fordít a telepítések mennyiségi és minőségi ellenőrzésére
Az idei tavaszi haltelepítések kapcsán a hatóság legutóbb április közepén tartott ellenőrzést a Tisza folyó Fegyvernekhez közel eső szakaszán, ahol a halgazdálkodásra jogosult az előzetes bejelentése szerint 3711 kg egynyaras ponty kihelyezését tervezte. A helyszínre 3 halszállító autó érkezett, összesen 8 tartály hallal, melyből az állami halőrök 2 tartálynyi hal tömegét mérték le. A mérlegelés során kiderült, hogy a telepítésre szánt állomány jelentősen szennyezett volt idegenhonos és inváziós halfajok egyedeivel. A lemért két tartály tartalma összesen 562 kg volt, melyből 98,95 kg idegenhonos halfaj, többségében inváziós ezüstkárász, valamint amur, razbóra és törpeharcsa egyedek is megtalálhatóak voltak. Az idegenhonos és inváziós halak szelektálását követően telepítették a 2 tartálynyi halállományt. Ezt követően az állami halőrök a fennmaradó tartályok minőségi ellenőrzése során megállapították, hogy azokban szintén jelentős mennyiségű inváziós hal található, ezért természetvédelmi okok miatt a további telepítést megtiltották.
A Nébih ezúton is felhívja a halgazdálkodásra jogosultak figyelmét, hogy az idegenhonos halfajok (halgazdálkodási hatósági) engedély nélküli telepítése jogszabálysértésnek minősül, mely 500.000-től 5.000.000 forintig terjedő halgazdálkodási bírság kiszabását vonja maga után. Továbbá az idegenhonos inváziós fajokkal kapcsolatos tilalmak és kötelezettségek megszegése inváziós bírság kiszabásával is jár, melynek mértéke a jogsértéssel okozott kár függvényében 100.000-től 20.000.000 forintig terjedhet!
Nébih
Kapcsolódó cikkeink
A kormány a szőlőtermelők és a borászok mellett áll
Kihívásokból van elég a szőlő- és borágazatban, de a magyar…
Tovább olvasom >A legversenyképesebb ágazatok között a baromfiágazat
Közvetlen és nemzeti támogatásokkal, állatjóléti támogatásokkal, átmeneti támogatásokkal, valamint a…
Tovább olvasom >Növényvédelmi gépek és permetező drónok kötelező típusminősítése
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatja a növényvédelmi gépeket –…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az euróövezeti infláció 2,4 százalék volt március után áprilisban is
Az előzetesen közölttel összhangban március után áprilisban is 2,4 százalék…
Tovább olvasom >Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május…
Tovább olvasom >Minden szempontból meggyőzően teljesített az idei EuroCIS
A kiskereskedelem jövője a technológiáról és az innovációról szól, amelynek…
Tovább olvasom >