Vendéglátás 2020

Szerző: Ipacs Tamás Dátum: 2020. 08. 10. 10:38

A KSH adatai szerint a kereskedelmi és munkahelyi vendéglátás bevételei 2020 első félévében több mint 30 százalékkal csökkentek az előző év hasonló időszakához képest, ami a szakmának csak június végéig bő 200 milliárd forint bevételkiesést jelent, de a júliusi – a korábbi hónapokéhoz képest már jóval kisebb visszaesés is közel jár a 13 százalékhoz. Mindezekben természetesen óriási szerepe van a tavalyi teljes forgalom negyedét kitevő külföldi turisták elmaradásának. Kánikula idején némileg javult a helyzet, a Balatonon jól ment az üzlet.

Ötletek társadalmi távolságtartásra külföldön és itthon Ötletek a távolságtartásra

Sok vendéglátóhely még ki sem nyitott a járvány után, egyesek végleg be is dobták a törölközőt. A szakmai szervezetek egyelőre hiába lobbiznak azért, hogy a kiszállított ételek áfakulcsa se legyen több 5%-nál, viszont a turizmusfejlesztési hozzájárulást jelentő 4% adót év végéig nem kell fizetni.

A világ számos országában az éttermesek férőhelyeik mindössze 25–50 százalékát használhatják ki, és óriási összegeket kell fordítaniuk a biztonsági előírások betartására, a vendégek és kollégáik védelmére – mindezt gyakran alig vagy nem változó bérleti díjak mellett.

Az elvárt távolságtartás problémájának megoldására kiagyalt kreatív vagy éppen vicces ötleteket gyorsan felkapta az internet és a média; mi most egy-két „szaklapba illőt” mutatunk. //

Kapcsolódó cikkeink