Véget ért a pálinkatúra

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 08. 12. 00:00

Vasi Csaba, a Magyar Pálinka Lovagrend Egyesületének tiszteletbeli tagja 2 hét alatt 37 főzdét keresett fel, és összesen mintegy 2300 kilométert kerékpározott.

 Az Ozorai Pipó Várkastélyban,
ahol augusztus 9-én a Magyar Pálinka Reneszánsza
címmel a Pálinka Lovagrend tematikus napot szervezett,
a túrában résztvevő főzdék képviselői
és pálinkabarát érdeklődők várták
a kerékpáron érkező Vasi Csabát. A
fogadása előtti órákban Piros László
nagymester a Pálinka Lovagrendről tartott rövid
előadást, ezt követően pedig Balázs Géza
a magyar pálinka történetéről beszélt
az egybegyűlteknek.

Délután 4 órakor a
vár udvarán felsorakoztak a Pálinka Lovagrend
képviselői, majd a bevonulási indulójukra
kerékpáron megérkezett Vasi Csaba. A pálinka
„bringás nagykövetének” ünnepélyes
bekerekezése után Piros László, a Magyar
Pálinka Lovagrend nagymestere köszöntötte őt.
Beszédében méltatta Vasi Csaba nem mindennapi
sportteljesítményét, valamint kiemelte: a főzdék
nagyon jól fogadták a pálinkatúra
ötletét, hiszen a 42 kereskedelmi jogosítvánnyal
rendelkező vállalkozás közül 37 részt
vett az akcióban. Néhány helyszín
kivételével a települések vezetői is
képviseltették magukat, sőt, olyan is volt, ahol a
polgármester is kerékpárra pattant, és
így kísérte Vasi Csabát egy rövid
szakaszon. Piros László hozzátette: a
pálinkatúrán több mint 50 órányi
filmfelvétel készült, ebből áll majd össze
őszre egy kb. másfél órás
dokumentumfilm, mely bemutatja a főzdéket, és a kiváló
minőségű magyar pálinkákat. A film azt az
állapotot mutatja majd, amikor a földművelésügyi
miniszter meghirdette a pálinka beruházási
támogatást. Egy-két év múlva, egy
újabb pálinkatúrán készülő
anyagból pedig majd látni lehet, mire fordították
a főzdék az EU-s támogatást.

Vasi Csaba rövid beszédében
elmondta: a túrát sikeresnek ítéli,
hiszen a vele kapcsolatos célokat teljesítette: minden
az akcióhoz előzetesen jelentkező vállalkozást
felkeresett, így összeállt a főzdékről
készülő film és könyv alapanyaga. A film
őszre, a könyv megjelenése 2009-re várható.
Vasi Csaba hozzátette: az idei túra annyiban volt más
a korábbiakhoz képest, hogy idén a két
hét alatt összesen mintegy 500 pálinkabarát
kerékpáros csatlakozott hozzá hosszabb-rövidebb
szakaszokra, így elmondható, hogy a magyar pálinka
számos új „nagykövettel” büszkélkedhet.

 

Kapcsolódó cikkeink