Vásárolj a mobiloddal!

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 04. 02. 00:02

Német fejlesztők egy olyan mobiltelefonra telepíthető, vonalkód-ellenőrző szoftvert fejlesztettek ki, melynek segítségével szinte mindent megtudhatunk a polcokon lévő termékekről.

A feltaláló, Benjamin Thym mindössze 27 éves, de ötletéért hajlandó volt feladni jól fizető tanácsadói állását, hogy megvalósíthassa az ingyenes mobil-szoftvert.
2007-ben, két barátjával indította el vállalkozását, saját pénzből, majd később EU forrást is szereztek ötletük megvalósításához.
A vonalkódleolvasó mobiltelefonba ültetésével bárki megtudhatja a termék pontos árát, az összetevőket, de a gyártó társadalmi felelősségvállalásról vallott elveit, gyakorlatát is, például azt, hogy miként bánik alkalmazottaival, vagy mennyiben szennyezi környezetét.
A szoftver ingyenesen letölthető a cég saját honlapjáról. A vonalkód leolvasás után megkapható információkat különböző egyetemek kutatásaiból, vállalatértékelésekből, rangsorokból, fogyasztók értékeléseiből, és 18 különféle CSR tanulmányból gyűjtik össze. Eddig több, mint 500 ezer ember töltötte le a szoftvert.
Thym persze nem jótékonyságból hozta létre start-up cégét, hanem pénzszerzés céljából – melyet hirdetésekből, illetve a szoftver segítéségével leellenőrzött, majd valamely webshopban megvásárolt termékek után járó jutalékokból szednek össze. Felmérések szerint ugyanis a vásárlók 40 százaléka tudatos fogyasztónak tartja magát, azonban csak 4 százalékuk viselkedik ennek megfelelően vásárláskor, vagyis a keresleti oldal adott a szoftverhez. – írja a német Spiegel magazin nyomán a penzcentrum.hu.




Kapcsolódó cikkeink

Még több cikk hasonló témában >

További innovációs termékek