Utcára kerülhet a jövő generációja

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 04. 30. 11:17

A koronavírus-járvány okozta gazdasági sokkhatás következtében még a nyár folyamán is rengeteg ember veszítheti el a megélhetését – idéz egy friss felmérésből a Pénzcentrum. Kiemelten veszélyeztetettek ebből a szempontból a diploma nélküli dolgozók, és a fiatalabb munkavállalók is.

Az új koronavírus okozta gazdasági sokkhatás következtében már eddig is tömegek kerültek az utcára nem csak Magyarországon, de szinte mindenhol, ahol megjelent a vírus. Az elbocsájtási hullám azonban a nyáron sem fog elapadni még, ráadásul a diploma nélküli állásokban dolgozókat sújthatja leginkább a járvány okozta recesszió, ami Európa szerte akár már 59 millió embert is munkanélkülivé tehet – írja egy friss felmérés alapján a brit The Guardian.

A kutatás szerint a világjárvány miatt veszélybe került dolgozók 80 százaléka nem rendelkezik egyetemi végzettséggel, legyen szó leépítések áldozatairól, fizetés nélküli szabadságolásra küldöttekről vagy épp csökkentett fizetéssel és munkaidővel tovább dogozókról. A kiemelten veszélyeztetett munkakörökkel kapcsolatban azonban további következtetések is levonhatóak a felmérés segítségével.

Kik vannak a legnagyobb veszélyben?
A legnagyobb bizonytalanság a kereskedelemben és a vendéglátásban dolgozók, illetve az irodai személyzet esetében figyelhető meg, az ő állásaik jóval nagyobb fenyegetettségnek van kitéve az aktuális veszélyhelyzetben. Ennek legfőbb oka az, hogy ezek a pozíciók igénylik a legtöbb személyes kapcsolatot.

Ezzel szemben a legkisebb bizonytalanság az olyan munkakörökben figyelhető meg, ahol a fizikai kapcsolattartás nem szükségszerű, és javarészt vagy akár egészben is elhagyható lenne. Ilyen foglalkozással rendelkeznek például a könyvelők, mérnökök vagy éppen az újságírók is. Fontos kiemelni, hogy a létfontosságú szervek dolgozói, mint az egészségügyi intézmények, a rendfenntartó szervek, a mezőgazdasági vagy az oktatásban dolgozóknak sem kell komoly leépítésektől tartaniuk – véli a The Guardian.

A felmérés más következtetései is baljós árnyakat vetnek a jövőre, ugyanis a koronavírus-járvány okozta gazdasági problémák tovább nyithatják a bérollót, és megnövelhetik a különbségeket a tehetősebb és szegényebb rétegek között is – vélik az elemzők.

A baj sosem jár egyedül
Mindeközben természetesen az európai országok kormányai is jelentős gyorsasággal dolgozták ki gazdasági mentőcsomagjaikat a megrogyott gazdaság felsegítésére, azonban a felmérés szerint még így is látványos növekedés lesz megfigyelhető a munkanélküliségben, és a társadalmi igazságtalanságok tekintetében.

A társadalmi egyenlőtlenségre sincs éppen jótékonyhatással a növekvő munkanélküliség, ráadásul a szociálishálókat is jelentősen leterheli. Mindezek mellett a bűnözés és a társadalmi bizonytalanság is megemelkedhet a gyarapodó munkanélküliség hatására – fejtette ki a The Guardian. Továbbá a felmérés szerint a munkanélküli emberek esetében kétszer nagyobb a veszélye egy mentális betegség kialakulásának.

Még a fiatalok sem dőlhetnek hátra
A kutatás feltárta azt is, hogy a 15 és 24 év közötti korosztályra jellemző munkakörökre is jelentősen nagyobb hatással van a sokkhatás, mint idősebb és tapasztaltabb kollégáik viszonylatában. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy a fiatalfelnőttek munkahelyeire gyakorolt negatívhatás erősen múlik azon, hogy az országok kormányainak meddig szükséges fenntartani a korlátozásokat.

Ha a lehető leghamarabb feloldjuk a korlátozó intézkedéseket és a megfelelő szektorokat támogatjuk, akkor nem feltétlen vesztettük el ezt a generációt
– emelte ki Sebastian Stern, a McKinsey szenior elemzője.

Hova vezethet mindez?
Még mindig korai lenne jóslatokba bocsátkozni, hogy mennyire lesz mély az aktuális válság a foglalkoztatottság szempontjából, de nem csak rombolásról szóltak az elmúlt hetek. A járványhelyzet olyan termékek és munkafolyamatok fejlesztését is felpörgette, amik másképpen még évekbe telhettek volna – emeli ki a The Guardian.

Mindeközben a vásárlói igények is erősen irányt váltottak. Egyre több élelmiszer, ruházati és luxuscikket árusító kereskedőnek kell az online térben is versenyképesnek lennie, ha tartani akarja a lépést a piaccal. Továbbá ha jól használjuk ki az előttünk álló éveket, akkor rengeteg lehetőség nyílhat meg nemcsak a társadalmi egyenlőtlenségek elsimítása terén, de a távmunkás foglalkoztatás fejlesztésében is. (penzcentrum.hu)

 

 

Kapcsolódó cikkeink