Ünnepség a Gundel-emléktáblánál
Szűk körű, csendes megemlékezést tartott Gundel János (1844–1915) születésnapjára emlékezve az ipartestület, a 2016 júniusában felavatott Gundel János emléktáblánál az V. kerületi Akadémia utca 1. szám alatt.
Kovács László elnök elmondta, hogy az MVI a hagyományok ápolását mindig is fontos feladatának tartotta, különös tekintettel Gundel Jánosra, aki a Szállodások és Vendéglősök Ipartársulatának – az MVI elődjének – 35 éven keresztül volt az elnöke, majd később örökös díszelnöke. A 4 éve elhunyt Jakabffy Lászlóról is megemlékeztek a jelenlévők, akinek oroszlánrésze volt az emléktábla felállításában, az ehhez szükséges adományok összegyűjtésében.

Az ipartestület és a család évente megemlékezik a nagy előd születésnapjáról
Az ünnepségen a Gundel család részéről dr. Gundel János, a BGE professzora rövid visszatekintésében méltatta a világhírű vendéglősdinasztia megalapítóját, megköszönte az ipartestületnek, hogy minden évben megszervezik a kis visszaemlékezést, majd sor került az emléktábla megkoszorúzására. //
Kapcsolódó cikkeink
Az intuíció nem tanulható
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Adók és arányok
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ami kell, az a közelben van!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
K&H: decemberi SZÉP kártya toplista: idén trendforduló várható?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >December 23. után is lehet bubizni a fővárosban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rómában fizetős lesz a Trevi-kút február elsejétől
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
