Uniós felmérés: több mint 6 millióan vesztették el állásukat a járvány első hullámában
A koronavírus-járvány első hulláma több mint 6 millió munkahely megszűnéséhez vezetett az Európai Unióban, és az ideiglenes szerződéssel dolgozó munkavállalókat, valamint a fiatal nőket kétszer jobban sújtotta a munkanélküliség, mint a 2008-as pénzügyi válság idején – olvasható az európai uniós intézményrendszerhez tartozó Eurofound ügynökség csütörtökön közzétett felmérésében.
Az elemzés szerint az EU-ban 5,7 millióval kevesebb embert foglalkoztattak 2020 tavaszára, mint 2019 végén, és ugyanebben az évben 6,3 millióval kevesebb embernek volt munkája a járvány előtt megjósolt foglalkoztatási trendnövekedéshez képest.
Az Eurofound tanulmánya szerint a távmunka, a rövidített munkaidőt biztosító rendszerek és egyéb állami támogatások hozzájárultak a munkahelyek védelméhez, de vélhetően több a gazdaságilag inaktív uniós állampolgár, mint amennyi a hivatalos tagállami munkanélküliségi statisztikákban szerepel.
2019 negyedik negyedévében az unióban élő 450 millió ember közül 201 millió rendelkezett munkahellyel. A 2020-as év tavaszát megelőző 12 hónapban az uniós foglalkoztatási ráta 2,4 százalékkal, a foglalkoztatottak heti munkaóraszáma közel egy órával csökkent.
A foglalkoztatási válság Franciaországot, Lengyelországot, Olaszországot és Görögországot sújtotta a legkeményebben. A fiatalabb, kevesebb tapasztalattal rendelkező munkavállalók száma csökkent a legerőteljesebben, részben a munkaerő-toborzás leállása miatt.
A távmunka bevezetésével a nagyobb városokban élő jól képzett munkavállalók nagyobb valószínűséggel kerülték el az elbocsátásokat, mint az alacsonyabban képzett dolgozók. Ez a társadalmi egyenlőtlenségek kiéleződéséhez vezethet – hívta el a figyelmet az uniós ügynökség. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az euróövezetben lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése márciusban
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult a kiskereskedelmi…
Tovább olvasom >Fontos munkaerőpiaci tartaléknak számít az 55-65 éves korosztály is
Jelentősen megemelkedtek az idény- és alkalmi munkavállalás közterhei Magyarországon, júliustól…
Tovább olvasom >Javult áprilisban az euróövezet feldolgozóipari aktivitása, de még gyenge teljesítményt mutat
Áprilisban 32 hónapja a legenyhébbre mérséklődött az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménycsökkenésének…
Tovább olvasom >További cikkeink
Május közepétől jöhet a drogériák árcsökkentése: 30 termékkategóriában mérséklődhetnek az árak
Újabb hatósági beavatkozás készül a hazai kiskereskedelemben: a kormány 30…
Tovább olvasom >KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 0,4 százalékkal haladta meg, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal mérséklődött
Márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 0,4…
Tovább olvasom >Az NGM elégedett a kiskereskedelmi forgalom bővülésével
A kiskereskedelmi forgalom márciusi megtorpanása csupán átmeneti, technikai jelenség, amelynek…
Tovább olvasom >