Újraindítás
Az ipartestület nyár elején elküldte a Magyar Turisztikai Ügynökségnek a szakma újraindításához kapcsolódó javaslatcsomagját, majd július végén, a szezon alakulásához igazodva, annak aktualizált változatát is – az alábbiakban ezt foglaljuk röviden össze.
• A vendéglátóhelyek újranyitásával párhuzamosan ismét égető problémává vált a megfelelő számú és képzettségű munkaerő biztosítása. A problémára részben megoldást jelenthet a külföldi (harmadik országból érkező) munkavállalók foglalkoztatása, amit nagyban segítene a kapcsolódó regisztráció egyszerűsítése.
• A rendezvényi vendéglátás szempontjából fontos lenne, hogy a lakodalomhoz hasonló szabályok vonatkozzanak az üzleti rendezvényekre is, azaz zárt térben (akár elkülönített formában) korlátozás nélkül lehessen az üzleti rendezvényeken is részt venni.
• A vendéglátó-vállalkozások az alkalmi rendezvényen való részvételt legalább 8 nappal a rendezvény kezdete előtt kötelesek bejelenteni a rendezvény helye szerinti járási hivatalnak, azonban a kisebb rendezvények esetén az időben történő bejelentés nehézségekbe ütközik. Erre tekintettel javasoljuk, hogy csak 1000 fő feletti kiszolgált vendégszám esetén legyen szükséges bejelentést tenni, és a bejelentési kötelezettséget 3 munkanappal előtte, elektronikusan is meg lehessen tenni.
• A pályázatok jelentős részénél a vendéglátóipari tevékenység önállóan nem támogatható annak ellenére, hogy ennek az ágazatnak az eszköz- és munkaerő-igényességből fakadóan nagy beruházásigénye van. Fontos lenne, ha a jelenlegi (2021–2027-es) uniós költségvetési ciklusban bővülne a vendéglátó-vállalkozások számára elérhető pályázati lehetőségek köre regionális és országos szinten egyaránt. //
Kapcsolódó cikkeink
Tudatos Vendéglátók Konferenciája 2026
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Teltházzal hódította meg a csillagokat a Gundel Palota első bálja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az elnök elköszön
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Turizmus Konjunktúra Index: javuló hangulat, de továbbra is mínuszban a szektor
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ismét érkezik a Bárány Napok – Gasztronómiai kaland március 28–29-én!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Változatlan árakkal indul az asztalfoglalás az Országos Étterem Hétre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

