Újra itt a KávéBár Bazár
Ötven kiállítóval, több száz kávés termékkel, borok és párlatok kóstolójával rendezik meg a VI. KávéBár Bazárt február 21-22-én a budapesti Corinthia Hotel termeiben. A látogatók bepillantást nyerhetnek a szakma kulisszatitkaiba, elsajátíthatják profi italkóstolás fortélyait és számos új terméket fedezhetnek fel. A már jól ismert márkák és az új piaci szereplők mellett előadások, bajnokságok kísérik a hétvégi rendezvényt.
Az illycaffé olaszországi képviselőinek témája elsősorban az eszpresszó kultúra lesz, de szóba kerül az idei milánói világkiállítás is, ahol a cég feladata a Coffee Cluster létrehozása.
Kaido Laanet Franciaországból érkező cognac szakértő az eredetvédett, exkluzív párlatokkal ismerteti meg a közönséggel. Különlegesnek ígérkezik Dr. Csernus Imre Kávé-Bor-Mámor előadása társaival közös pincészetéről, az Almagyarról és sajátmárkás kávéjáról, a Depresszóról. Föld-bor-filozófia, avagy ifj. Szepsy István beszél majd a mádi dűlőkről, a tokaj-hegyaljai borokról. Nem mindennapi kortyokra számíthatunk Márton János pálinkamester érlelt pálinkáinak kóstolóján, Los Péter bártender pedig a világ legjobb rumjait mutatja be a közönségnek. Szántó Tibor csokoládémester visszatérő vendégszereplője a KávéBár Bazárnak, minden bizonnyal idén is hatalmas érdeklődésre számíthat, hiszen az óvilági forró csokoládék mellett olyan specialitásokkal is készül, mint a kakaóhéjtea vagy a kávéhéjból főzött cascara.
Az előadások mellett szombaton zajlik a III. AeroPress Bajnokság, melyen a kávészerető civilek is indulhatnak, hiszen az AeroPress olyan alternatív kávéfőző eszköz, ami kitűnően funkcionál a háztartásokban, s használata könnyen elsajátítható. A verseny nyertese Seattle-ben képviselheti Magyarországot az áprilisi világbajnokságon. Látványos, kreatív program, s egyúttal pénzdíjas megmérettetés lesz a II. Latte Art Throwdown, melyet a Barista School Budapest szervez vasárnap délután, előtte pedig barista világbajnokok tartanak cup tasting előadást a kávék pörköléséről.
A Magyar Koktél- és Flair Bajnokság szintén vasárnap zajlik, a klasszikus és flair kategória nyertesei 2015-ben a szófiai világbajnokságon képviselik hazánkat.
A baristák és bármixerek versenyei mellett a Magyar Sommelier Bajnokság is a kétnapos rendezvény keretében szerveződik február 22-én. Nemcsak a hazai borok, hanem a borász- és sommelier szakma iránt is egyre nő az érdeklődés, a februári rendezvényen pedig a nagyközönség számára is lehetőség adódik az italszakemberek munkájának alaposabb megismerésére.
A két nap során borász kiállítók is kóstoltatnak a rendezvényen, s több mint 30 tételnyi szabadon kóstolható bort tartalmaz a belépőjegy ára. A kortyolgatás mellé ínyenc kísérőfalatokról többek között a Kézműves Desszert Manufaktúra, a NU Bor és Bisztronómia, és a Vörös Homár osztrigabár gondoskodik. (hvg.hu)
Kapcsolódó cikkeink
A Nescafé már 2024-ben elérte a 2025-re kitűzött regeneratív mezőgazdasági céljait
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nébih: Az intenzív felderítés újabb FD-vel fertőzött területeket tárt fel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új identitást kap Zala: a Hegyke bor új fejezetet nyit a magyar borászatban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Rózsaszín kamionok és kortárs művészek és influencerek hozzák mozgásba a reményt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >SAP: Nagy ugrás a PwC vállalati erőforrás-tervezésében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az Adidas bevétele 3 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

