Újra itt a Bizalom hónapja az Auchanban

Szerző: Trademagazin Dátum: 2023. 10. 09. 11:57

A tavalyi év után idén is a bizalomról szól az október az Auchannál. Október 1. és 31. között nemcsak a különleges ajánlatok miatt lesz érdemes használni a Bizalomkártyát, hanem azért is, mert a legszerencsésebb vásárlók akár 1 millió Bizalompontot, azaz 1 millió forintot vagy két elektromos kerékpárt vihetnek haza.  

Két csoportnak is kedveznek

Manapság egyre népszerűbbek a különböző hűségprogramok, ezt mutatja az is, hogy az Auchan vásárlóinak több mint fele rendelkezik már Bizalomkártyával vagy ennek digitális változatával, az OkAuchan applikációval. A Bizalomkártya-tulajdonosok amellett, hogy akár 30-50%-os kedvezményt érvényesíthetnek a megjelölt termékeknél, költéseik után még pontokat is gyűjthetnek, amelyeket egy következő vásárlás alkalmával egy az egyben (egy bizalompont egy forintot ér) felhasználhatnak. 

A kedvező ajánlatok mellett az áruházlánc két vásárlói rétegének külön is szeretne segíteni azzal, hogy bizonyos napokon a vásárlásaik után háromszoros mennyiségű pontot ad, így a nyugdíjasok hétfőnként, a legalább egy 18 év alatti gyermeket nevelő családosok pedig péntekenként kapnak több levásárolható Bizalompontot. 

Októberben pedig ennél is több lehetőséget kínál a hűségprogramja résztvevői számára, ugyanis nagyszabású kampányt indít. A tavalyihoz hasonló nyereményjátékkal várják a vásárlókat, amelyen akár egy teljes évi bevásárlás összegét is elnyerheti a legszerencsésebb, kétszázan 100 ezer Bizalomponttal, egy nyertes pedig két KTM elektromos biciklivel lesz gazdagabb. De ezenkívül kiemelt Bizalomkártyás ajánlatokkal, extra kuponokkal, áruházi kitelepüléssel is készülnek a programban résztvevők számára. Sőt elindul egy partnerprogram is, ahol a vásárlók a Bizalomkártya segítségével az Auchan áruházakon kívül is kedvezményes ajánlatokat vehetnek igénybe.

További részletek: https://bizalomkartya.auchan.hu/bizalomhonapja weboldalon. 

Kapcsolódó cikkeink