Újra előkerült a vasárnapi boltzár ötlete
Hat békés esztendő után újra előkerült a vasárnapi boltzár ötlete. A kissé megvariált vasárnapi boltzár újbóli ötletével ezúttal egy alkalmazotti szakszervezet állt elő. A helyzet pedig bár nem forró, a Pénzcentrum szakmabeli információ szerint még maguk az áruházláncok is megosztottak a kérdésben.

Újra boltzár?
Ami azt jelenti, biztosan van olyan magyarországi üzlet, aki akár még fontolóra is venné az újbóli, egységes vasárnapi boltzárat. De hogy most ennek mekkora a valós realitása, az kiderül a cikkünkből. Ahogy az is, hogy olvasóink 2016-ben elsöprő mennyiségben mondtak ítéletet a vasárnapi zárvatartásról.
Alig néhány hete robbantotta a vasárnapi boltzár újbóli bevezetésének ötletét a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ). A szervezet azonban csavart egyet a korábban Magyarországon 1 évig jelenlévő boltzár ötletén, ők ugyanis most azt javasolták, hogy az üzletek vasárnapoként 12:00-ig azért tartsanak nyitva, és csak ezután zárjanak be. A képviselet elnöke az elképzelésüket főleg azzal indokolta, hogy mindezt az egyre nagyobb munkaerőhiány hívta életre, és hogy ha ily módon bevezetésre kerülne, akkor ezzel valamelyest orvosolni lehetne a bajokat, illetve a már dolgozók vállát is kevesebb teher nyomná.
De vajon ez tényleg így lenne? Egyáltalán a boltok vagy a vásárlók támogatnák újból a vasárnapi boltzárat vagy sokan csak megszoknák? Illetve, ami talán a legfontosabb a KASZ felvetése kapcsán, hogy tényleg képes lenne-e orvosolni az égető munkaerőhiányból származó gondokat? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a Pénzcentrum.
Kapcsolódó cikkeink
Különös boltzár jön kedden
Ahogy az elmúlt években megszokhattuk, 2025. július 1-jén, kedden munkaszüneti…
Tovább olvasom >A vasárnapi boltzár ezúttal kötelező
Ez vasárnap pont október 23.-ra esik, a magyar vásárlóknak tehát…
Tovább olvasom >Lesz olyan, ahol már 8-kor be kell zárnia minden boltnak
A szegényebb országok körében mostanra bőven akad példa a hétköznapokat…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >