Újabb településen erősítette meg a hatóság a kiskérődzők pestise betegséget
A Zalai vármegyei Nagymétnekpuszta, valamint Lenti településeken tartott juhállományoknál is megerősítette a kiskérődzők pestise betegséget a Nébih. A szentgyörgyvölgyi esethez hasonlóan ezúttal is az állatok és a ragályfogó tárgyak hanyag, illetve felelőtlen szállítása játszhatott szerepet a vírus terjedésében. A hatóság kéri, hogy minden állattartó haladéktalanul jelentse, ha állatainál a betegség tüneteit észleli.

A kiskérődzők pestise járvány közvetlen és közvetett gazdasági kára óriási mértékű lehet (Fotó: Pixabay)
A Szentgyörgyvölgyön 2025. január 24-én megállapított kiskérődzők pestise járványkitörés után újabb Zala vármegyei településeken, Nagymétnekpusztán és Lentiben merült fel a betegség gyanúja. A járványügyi nyomozás még folyamatban van, melybe az országos főállatorvos utasítására a Nébih Kiemelt Ügyek Igazgatósága is bekapcsolódott.
Az eddigi információk alapján a szentgyörgyvölgyi telepről személyi mozgással, illetve a széna szállítása révén kerülhetett be az állományokba a betegség
A járványügyi nyomozás során a takarmányszállításról azonban az állattartók csak késve tájékoztatták a hatóságot, ezért már mindkét telepen tüneteket mutató állatokat találtak a helyszínre érkező állatorvosok. A betegség terjesztésében a legnagyobb szerepet az élőállatok közvetlen és közvetett találkozása játssza, így különösen nagy kockázata van az élőállat-kereskedelemnek, az állatszállításnak, valamint a ragályfogó tárgyaknak. A már beteg állatok rendkívül nagy mennyiségű vírust üríthetnek, ami még tovább növelik a terjedés kockázatát.
A Nébih felhívja az állattartók figyelmét a szabályok betartásának fontosságára
Egyben kéri minden érdekelt gazdasági szereplő együttműködését a betegség mielőbbi felszámolásában és terjedésének megakadályozásában. Fontos, hogy az állattartók azonnal jelentsék, ha állataikon a betegség tüneteit észlelik, vagy bármilyen kapcsolatba kerültek az érintett gazdaságokkal. A kiskérődzők pestise járvány közvetlen és közvetett gazdasági kára óriási mértékű lehet. Azt enyhíteni, elérni a hazai és a nemzetközi korlátozások feloldását, csak az előírt állategészségügyi intézkedések szigorú betartásával lehet!
Nébih
Kapcsolódó cikkeink
Nébih: több mint 300 kockázatos termék miatt kellett Magyarországon intézkedni tavaly
Több mint 300 kockázatos termék miatt kellett Magyarországon intézkedni tavaly…
Tovább olvasom >A Nébih ajándéka a házasság hetére: Esküvő maradék nélkül
Különleges útmutatóval készült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül…
Tovább olvasom >Mindent az EUDR-ről – tematikus oldal indult a Nébih weboldalán az erdőirtásmentes termékek felügyeletéről
Az erdőirtásmentes termékek forgalmazására (EUDR) vonatkozó uniós szabályok 2025. év…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >