Újabb ÖRT elvi állásfoglalás – most a banki reklámokról
Rendszeresen ad ki útmutatót az ÖRT, hogy a jogszabályoknak való jobb megfelelésben segítse a tagjai munkáját. Az MNB értékes észrevételeivel segítette az anyag elkészültét.
A jogszabály ismerete ma már nemcsak a jogászok, hanem a márkamenedzserek és a kommunikációs ügynökségek számára is fontos. Hibázni lehet ugyan, de nem ajánlatos, ezért aztán a jogi megfelelés kérdése egyre fontosabbá vált a reklámkészítés minden fázisában.
Az új útmutatóban a hitelekre vonatkozó jogszabályokban segít eligazodni az ÖRT, amelyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) – mint a pénzügyi intézmények felügyeleti szerve – illetékeseivel történt konzultáció alapján készítettek el.
A jogszabályoknak való megfelelés és a fogyasztók megfelelő tájékoztatása érdekében az MNB már eddig is sokat tett, többek között a jogértelmezési kérdésekre adott válaszaival, valamint az elvégzett vizsgálatokkal, így örömmel vettük az ÖRT megkeresését. Meggyőződésünk, hogy az információ segíti a piaci szereplők munkáját, a megfelelő kommunikáció pedig a fogyasztók számára is előnyös – fogalmazott Freisleben Vilmos, az MNB Fogyasztóvédelmi Igazgatóságának igazgatója.
Az önszabályozó szervezet munkája már régen túlnőtt a reklámmal kapcsolatos panaszok kezelésén, hiszen egyre nagyobb hangsúlyt fordítunk a megelőzésre, az előzetes véleménykérésekre adott válaszokkal (copy advice), a tagjainknál tartott tréningekkel és az egyes kérdéseket alaposan feldolgozó útmutatókkal – hangsúlyozta Megyer Örs az ÖRT elnöke.
Nagyon örültünk, hogy az MNB nyitott volt a konzultációra, hiszen mind az ÖRT munkája mind pedig tagjaink számára is nagyobb biztonságot jelent, ha a hatóság álláspontját megismerjük – tette hozzá Fazekas Ildikó főtitkár.
Az útmutató elérhető az ÖRT honlapján. :
http://www.ort.hu/images/Hitel%20és%20THM%202018%20Final.pdf
Kapcsolódó cikkeink
Az MNB 6,5%-on tartja az alapkamatot – romlott a növekedési kilátás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >MNB-igazgató: az áremelkedés üteme 2026 elején mérséklődhet tartósan a jegybanki toleranciasávba
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >MNB: már négy banknál igényelhető a minősített vállalati hitel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Dm babybonus várandósoknak és kisgyermekes családoknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >60 millió eurót fordított spanyolországi gyárának fejlesztésére a Danone
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A mobilbankolás a mindennapok része
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >