Újabb két évre nyerte el a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést az Auchan Magyarország Kft.

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 04. 02. 11:30

Az Auchan Magyarország Kft. 2010-ben nyerte el először, majd 2012-ben és idén újabb két évre megkapta a Salva Vita Alapítvány által alapított Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést. 2010 óta évről-évre folyamatosan nő a megváltozott munkaképességű munkatársak száma az áruházláncnál, amely mostanra elérte a több mint 360 főt. Az első munkatársak a dunakeszi áruház csapatát erősítették, azóta egyre több pénztár-hostess és host, árufeltöltő, eladó vagy pék, pék csomagoló, illetve növénygondozó, frissességi szerződés felelős dolgozik a vállalatnál, akiknek a munkavállalás korábban szinte lehetetlen volt. Az Auchan mind a 19 áruházában és központi egységeiben, országszerte várják a megváltozott munkaképességű jelentkezőket, a legkülönbözőbb munkakörökben.

Auchan

Az Auchan Magyarország Kft., a Munkáltatók Esélyegyenlőségi Fórumának (MEF) alapító tagja és a Nyitottak vagyunk közösségi kezdeményezés tagja, csapatai kialakításánál szem előtt tartja a sokszínűséget és a munkatársak elfogadását. Ennek köszönhetően immár harmadik alkalommal, újabb két évre elnyerte a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést. Az áruházlánc a jelöltek toborzására aktív együttműködést folytat közel 50, megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását elősegítő alapítvánnyal, egyesülettel, szolgáltatóval és civil szervezettel. Az Auchan lehetőséget teremt minden munkatársának, köztük a megváltozott munkaképességű kollégáknak is, hogy vezetői pozícióban dolgozzanak. Akár belső karrierépítés során vagy külső pályázat útján.

„Vállalatunk jelenleg több mint 360 fő megváltozott munkaképességű munkavállalót foglalkoztat, különböző munkakörben, amely a munkavállalóink több mint 5 százalékát jelenti. Vállalatunk célkitűzése 2015-re a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásában, hogy a törvényben előírt 5 százalékos foglalkoztatási rátát meghaladva, 6 százalékos foglalkoztatási arányt érjünk el, illetve hogy minden áruházunkban foglalkoztassunk hallássérült munkavállalót” – mondta el Széll Hajnalka, az áruházlánc személyzeti és szociális igazgatója.

Kapcsolódó cikkeink