Újabb elismerések a COOP munkatársainak

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 11. 11. 11:38

November 7-én immár tizenötödik alkalommal rendezték meg az Európai Kereskedelem Napját, a kereskedelmi szektor legjelentősebb szakmai ünnepét, amelynek alkalmából kiemelkedő elismerésekben részesült a COOP Gazdasági Csoport több dolgozója is. Az esemény minden évben a kereskedelmet, mint a gazdaság egyik legfontosabb szektorát állítja a fókuszba, ahol hagyományosan rangos szakmai elismerésekkel díjazzák az ágazatban dolgozó munkavállalókat. Az eredmények mellett sok szó esett az ágazat legégetőbb problémájáról, a munkaerő-hiányról is, amely a szereplők kivétel nélkül mindegyikét kedvezőtlenül érinti, valamint az online kereskedelem térnyeréséről, amely viszont lehetőségeket tartogat.


Klauzál Gábor Elismerő Oklevelet vehetett át Csoba Zsolt, a NYÍRZEM COOP Zrt. kereskedelmi igazgatója, valamint Papczun Ernő Ferenc, az UNIÓ COOP Zrt. 101. számú miskolci szuper üzletének áruházigazgatója. A rendezvényen Magyar Kereskedelemért Nagydíjat Sánta Ferencné, a COOP Szeged Zrt. 119. sz. Szentmihályi ABC-jének üzletvezetője, Tóth Jánosné, a Harmadik Forrás-COOP Kft. 105 sz. csepregi szupermarketjének vezetője, valamint Bartók Andrásné, a Galga-COOP Zrt. 801. sz. szupermarketjének vezetője kapott. Előbbi elismerés a kereskedelem legrangosabb díja, utóbbi értékét pedig az adja, hogy azt a boltokban dolgozó kétkezi feladatokat kiválóan végző munkatársak kaphatják meg.

Jelentős gazdasági szereplő

Rendszeres, mindennapos kapcsolata van a vásárlóknak a kereskedelemmel, hiszen a szektor komoly szerepet játszik az életünkben – mondta el az eseményen Tolnay Tibor. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke kifejtette: a kereskedelem ugyanakkor az egyik leginkább meghatározó gazdasági terület is az ország életében. Mindamellett, hogy a szektor munkavállalóinak tevékenysége napi, emberközeli foglalkozás, a kereskedelem a GDP-hez való hozzájárulása, áfabefizető képessége miatt is kiemelt jelentőségű, valamint jelentős foglalkoztatónak is számít, hiszen a 4,5 millió hazai foglalkozatottból több mint félmillió főnek ad munkát.

Az elnök kitért a megváltozó kereskedelmi viszonyokra is. Mint elmondta, néhány éve mindenki az online kereskedelem gyors előretörésére számított, amely jelentős részben meg is valósult. Ugyanakkor az a jelenség is megfigyelhető, hogy a vásárlók sok esetben online választják ki a termékeket, amelyeket aztán egy igazi boltban vásárolnak meg. Ez a közvetlen, személyes kapcsolatot is felértékeli, nem véletlen, hogy a legnagyobb online kereskedelmi szereplők is beruházásokat hajtottak végre a hagyományos kiskereskedelemben.

A kereskedelem a GDP-t tekintve az egyik legmeghatározóbb szektor a gazdaságban mintegy 10 százalékos részesedésével. A 11 ezer milliárd 200 millió forintos forgalmat bonyolító ágazat ráadásul jelentős adóbefizető és nagy foglalkoztató is – mondta el az eseményen megtartott beszédében Krisán László. A VOSZ kereskedelmi tagozatának elnöke kifejtette: a szektor az Európai Unióban 500 millió fogyasztót szolgál ki. A kereskedelmi forgalom növekedése idehaza gyorsabb, mint az EU egészében. Míg a közösség tagállamaiban tavaly alig több mint 2 százalékos mértékben bővült a forgalom, Magyarországon 6 százalékkal, az idei év első hónapjában pedig 5,8 százalékkal tudott növekedni.
A megváltozó vásárlói szokások is alakítják a szektor életét, ezek között Krisán László az e-kereskedelem előretörését, és a heti többszöri bevásárlás, a kényelmi szempontok elterjedését említette. Az elnök hozzátette: a kereskedelem legfőbb problémája ma az élőmunkaigénye, illetve a munkaerőhiány, ez a növekedés legkomolyabb akadálya jelenleg.

Évek óta tartó bővülés

A kereskedelmi forgalom 75 hónapja folyamatosan bővül, 2010-hez képest idén szeptemberig mintegy 40 százalékot tudott növekedni a szektor – mondta el az eseményen Cseresnyés Péter. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára hozzátette: a kereskedelem ugyanakkor nem csupán piac és profit kérdése, hanem fontos társadalmi szerepe is van, a vidék életében is kiemelkedő szerepet játszik.
Az államtitkár kijelentette: a kereskedelem nem alapozhat másra, mint a jó minőségű, nemzetközileg is versenyképes hazai termékekre, és figyelembe kell venni azt is, hogy a mind igényesebbé váló vásárlóknál felértékelődik az egészség, a fenntarthatóság is.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a munkerőhiány létező probléma, amelyre a megoldás a rugalmasabb, kedvezőbb munkafeltételek kialakítása és az anyagi megbecsülés. Mint elmondta: ez nem minden esetben egyszerű, a felvázolt út nem biztos, hogy széles és könnyen járható – fogalmazott a politikus. Hozzátette: a kormány ugyanakkor minden kereskedelmi szereplőre partnerként tekint és célja, hogy segítse az ágazatot.

Az esemény szakmai kerekasztal beszélgetéssel zárult, amelynek fő témája a szektorban tapasztalható egyik legégetőbb probléma, az előbb említett munkaerő-hiány volt. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a digitalizáció és a vásárlási szokások átalakulása jelenthet kiutat a helyzetből.

Az elismeréseket átvett COOP munkatársak:

Klauzál Gábor Elismerő Oklevél:

Csoba Zsolt NYÍRZEM COOP Zrt. kereskedelmi Igazgatója
Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolán végzett, mint áruforgalmi management szakközgazdász, valamint a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen szerzett élelmiszeripari üzemmérnök képesítést. Csaba Zsolt a COOP kereskedelmi csoport legnagyobb cégének, a NYÍRZEM COOP Zrt-nek 2013. óta tölti be a kereskedelmi igazgató pozícióját. Irányítása alatt a cég kereskedelmi munkája meghatározó, mind helyi, mint régiós szinten. Sikeresen alkalmazza a legújabb informatikai alapú üzleti és marketing módszereket. Vezetői és munkatársai is elismerik hozzáértését.

Papczun Ernő Ferenc, az UNIÓ COOP Zrt. 101. számú miskolci szuper üzletének áruházigazgatója
Papczun Ernő a miskolci Kereskedelmi Tanuló Iskolában kitűnő eredménnyel eladói szakképesítést, majd a Berzeviczy Gergely Kereskedelmi Technikumban közgazdasági technikusi érettségit, majd 1988-ban felsőfokú áruforgalmi képesítést szerzett 1963-73-ig különböző kereskedelmi vállalatnál dolgozott először segéd, majd boltvezető-helyettesi pozíciókban. 1973-tól dolgozik UNIÓ COOP Zrt-nél, illetve annak jogelődjeinél, kezdetben eladó-ellenőri munkakörben, majd 1979-től lett boltvezető, különböző méretű és forgalmú egységek működését irányította. 1998-tól – jelenleg is – kiváló eredményességgel vezeti a társaság legnagyobb kereskedelmi egységét, a miskolci Árucsarnokot (101. sz. szuper üzlet) mind a cégvezetés, mind pedig a vásárlók nagy megelégedésére. Az üzlet éves forgalma 1 milliárd forint felett van.

Magyar Kereskedelemért Nagydíj:

Sánta Ferencné, a COOP Szeged Zrt. 119. sz. Szentmihályi ABC üzletvezetője
1976-ban szerzett kereskedő-eladó szakképesítést. Tovább bővítette a tudását, és 1983-ban boltvezető képesítés szerzett. Mindig jókedvű, pozitív személyiség, szeret társaságban lenni, barátokkal, családdal, kollégákkal. 40 éve dolgozik a Coop Szeged Zrt.-nél, és annak jogelődjénél a Dél-Tisza menti Áfésznél. A mai napig ugyanabban az áruházban dolgozik, ahol kezdte a pályáját. 1979-1990-ig eladó-pénztáros a társaság Szeged-Szentmihályi egységében. Szorgalmas, pontos munkájának köszönhetően 1990-2000 között vezető-helyettes, majd 2000-től áruházvezető lett. Munkatársai széleskörű tapasztalat miatt nagy tisztelettel tekintenek rá, szinte minden bolti munkafolyamatban aktívan részt vesz. Határozott, de nyitott személyiségével összeszokott csapatot irányít. Az általa vezetett egység stabilan, jó eredményeket produkál.

Tóth Jánosné, a Harmadik Forrás-COOP Kft. 105 sz. csepregi szupermarketjének vezetője
Általános iskolai tanulmányait Csepregen végezte, majd a Szombathelyi Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskolában végzett élelmiszer eladóként. 1974-ben csatlakozott a Csepreg és Vidéke ÁFÉSZ csapatához, mint eladó, és azóta is folyamatosan a jogutód cégeknél dolgozik. 1993-tól a Répcementi COOP Kft-nél, majd az Ötödik Forrás-COOP Kft-nél, később 2013-tól a Harmadik Forrás-COOP Kft-nél tölti be a boltvezetői pozíciót. Lelkiismeretesen végzett munkája mellett a vásárlókkal is napi kapcsolatot tart fenn, munkája során igyekszik elvárásaikat maximálisan teljesíteni. A Coop Csoport üzletpolitikáját szem előtt tartva magas szintű kereskedelmi munkát végez, melynek eredménye, hogy az általa vezetett egység forgalma és vevőszáma folyamatosan emelkedik.

Bartók Andrásné, a Galga-COOP Zrt. 801. sz. szupermarketjének vezetője
Tanuló éveit a Galga-COOP Zrt. elődjénél, az Aszód és Vidéke Áfésznél töltötte, szakképzettsége kozmetikai és vegyes iparcikk eladó, pénztáros. A tanuló évek után a kartali 1001-es élelmiszerboltban kezdte el az eladói munkásságát. Később 1978-tól pénztáros, 1983-1996 között boltvezető helyettesi munkakört töltött be. 1996. decemberétől jelenleg is a Galga-Coop Zrt. második legnagyobb forgalmú egységét, a kartali 801-es számú szupermarketet vezeti, immár nyugdíjasként. Helybeli lakosként mindenki ismeri, ezért kiváló kapcsolatot ápol a vásárlókkal. Munkája egyben hobbija is. Munkaszeretetét igyekszik munkatársainak is közvetíteni, sőt a szakma iránti példaértékű elkötelezettségét családon belül is sikerült átültetni, lánya boltvezető-helyettesként dolgozik. Kiváló eredménnyel végzi munkáját, ami meglátszik az általa vezetett bolt forgalmának felfutásában.

 

Kapcsolódó cikkeink