Újabb céggel bővült az LDC-Tranzit csoport
A kényelmi élelmiszereket gyártó Marneváll zRt. 100 százalékát vásárolták meg.
A Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyását követően vált publikussá a hír, miszerint: az LDC-Tranzit zRt. megvásárolja a Marneváll zRt. részvényeinek 100 százalékát. A kényelmi élelmiszereket gyártó Marneváll két korszerű üzemmel rendelkezik Magyarországon (Debrecenben és Törökszentmiklóson), a vállalkozás közel 200 főt foglalkoztat, és több mint 30 éves hagyománnyal rendelkezik a baromfi tovább-feldolgozás területén.
Tudatos stratégia
„A mostani tranzakció szorosan illeszkedik a debreceni székhelyű LDC-Tranzit csoport hosszú távú stratégiájába, mely szerint növelni akarjuk a tovább-feldolgozott termékek választékát. A Marneváll az elmúlt években a hazai és az exportpiacokon is jelentős sikereket tudott elérni, ezért meggyőződésünk, hogy együtt még tovább erősíthetjük a cég regionális pozícióját, és új, innovatív élelmiszerekkel láthatjuk el a fogyasztókat” – indokolta az akvizíció létjogosultságát Szabó Miklós, az LDC-Tranzit csoport igazgatósági elnöke.
A Tranzit-csoport (a három éve elhatározott stratégiájának megfelelően) tovább folytatja az akvizíciókat mind Magyarországon, mind Európában. Ennek részeként 2018-ban közös vállalati szerződést kötött Európa legnagyobb baromfi-előállítójával, a francia LDC-csoporttal. A Tranzit-csoport kilépett már régen a nemzetközi piacra, hiszen a termékei jelentős része külföldön talál vevőre (most már nem csak Európában, hanem a tengerentúlon és Távol-Keleten is), és a franciákkal való együttműködés révén tovább erősödött a befolyásuk a világpiacon.
„Exportra ítélve…”
Szabó Miklós elmondása szerint a közös vállalati fellépés jelenti a hazai fejlesztéseken kívül a nemzetközi fejlesztéseket, beruházásokat. – Ez utóbbi első lépésként nemzetközi akvizíciókat takar, több tárgyalás van folyamatban, ezek azonban egyelőre nem publikusak. Cégcsoportunk a belföldi fejlesztéseit is a nemzetközi jelenlét érdekében teszi meg, hiszen „exportra vagyunk ítélve”. Ez igaz a volumenre, a minőségre, a szállítási határidőkre és az árra egyaránt. Mi már a víziszárnyasnál deklaráltuk a GMO-mentességet és folyamatban van az antibiotikum-mentes termelésünk deklarálása nemzetközi minősítő által; ezek komoly versenyelőnyt jelentenek számunkra. Lezártunk egy 15 milliárd forintos fejlesztési projektet, és megkezdtünk egy újabb, 25 milliárdos programot; ez érinti a meglévő eszközállományunk felújítását és bővítését (további állattartó telepek létesítése, használtak vásárlása és felújítása, újak építése), a keltető további korszerűsítését, a takarmánykeverő modernizálását, a nyírbátori vágóhíd teljes felújítását, és jelentősen érinti a tovább-feldolgozott termékek fejlesztését. Ebbe a sorba illeszkedik be a Marneváll megvásárlása, melynek révén az LDC-Tranzit csoport foglalkoztatottainak száma meghaladja a 2000 főt.
Kapcsolódó cikkeink
Repül a sült galamb
Mindennapjainkat teszik egyszerűbbé a kényelmi termékek: konyhakészek, mélyfagyasztottak, szárítottak, előfeldolgozottak,…
Tovább olvasom >Áprilisban 5,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
2025 áprilisában az ipari termelés volumene 5,0, munkanaphatástól megtisztítva 2,3…
Tovább olvasom >Emelkedett a szarvasmarhavágások száma az év elején
A magyarországi vágóhidakon 23,3 ezer darab szarvasmarhát vágtak le 2025…
Tovább olvasom >További cikkeink
Z generáció: Épphogy kijönnek a fizetésükből, mégis félretesznek
„Lusták, felelőtlenek, nem érdeklik őket a pénzügyek!” Ehhez hasonló sztereotípiákkal…
Tovább olvasom >Törökszentmiklóson nyílik a JYSK legújabb áruháza, amelynek alkalmából ismét egy civil szervezetet támogat a vállalat
Augusztus 13-án Törökszentmiklóson nyílik a JYSK legújabb áruháza, amely hazánkban…
Tovább olvasom >A „zsugorodó termékek” nyomában – Magyarország élen jár a shrinkflation szabályozásban
A DLA Piper legfrissebb jelentése, az International Shrinkflation Guide, átfogó…
Tovább olvasom >