Újabb agrárszakképző intézmények gazdálkodását kifogásolta az ÁSZ
A korábban ellenőrzött 22 agrárszakképző után újabb 10 iskolánál talált szabálytalanságokat az Állami Számvevőszék (ÁSZ).
Az MTI-hez eljuttatot közleményében a csongrádi, a mátészalkai, a bajai, a csornai, a szécsényi, a budafoki, a törökszentmiklósi, a székesfehérvári, a tokaji és a győri agrárszakképző iskolákat nevesítik, amelyek 2016-2017-ben nem biztosították a közpénzfelhasználás szabályozottságát, illetve nem gazdálkodtak felelősen a közpénzekkel. A tíz jelentésben az ÁSZ összesen 95 javaslatot tett agrárszakképző intézmények vezetőinek a szabálytalanságok kijavítása érdekében. Az iskolák igazgatóinak a megállapítások és javaslatok alapján 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük.
Az ÁSZ korábban már 22 agrárszakképző ellenőrzését fejezte be, és múlt héten sajtótájékoztatón ismertették, hogy hasonló hiányosságokat állapítottak meg, ezért egy intézménynél kezdeményezték az államháztartásból származó támogatás folyósításának felfüggesztését, és másik kettőnél is kilátásba helyezték a költségvetési támogatás felfüggesztésének kezdeményezését.
Az ÁSZ akkori megállapításaira reagálva az Agrárminisztérium (AM) múlt pénteken közleményben jelentette be, hogy mint az intézmények fenntartója felszólította az iskolákat a szabálytalanságok azonnali felszámolására. Ezzel egy időben megkezdte az intézményrendszer teljes átalakítását, miután elkészült az agrárszakképzési stratégia. A kialakítandó agrárszakképzési centrum a törvényes, átlátható működés érdekében egységesen felügyeli majd a gazdálkodást – közölte múlt héten az Agrárminisztérium. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Állást hirdető vendéglátóhelyeket vizsgált a NAV, nem voltak bejelentve a dolgozók
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elektronikus álláskereső platformok…
Tovább olvasom >Ebben az évben is elindul a sajtbíra képzés
Az idén harmadik alkalommal indítja el a sajtbíra képzést a…
Tovább olvasom >Az élősertés-export 71 százalékkal nőtt
A KSH adatai szerint Magyarország élősertés-kivitele 71 százalékkal nőtt (6…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megállt a globális élelmiszerár-csökkenés
A globális élelmiszerpiac az utóbbi hónapokban csekély változásokat mutatott, de…
Tovább olvasom >Jelentős árcsökkenés a magyar nyugdíjasok árkosarában
Az Mfor Nyugdíjas Árkosár májusi adatai szerint áprilishoz képest meglepően…
Tovább olvasom >Pénztármentes üzlet árusítja a felzárkózó településekről érkező gasztronómiai termékeket
Az ország jelenlegi egyetlen, teljesen automatizált, pénztár és eladó nélkül…
Tovább olvasom >