Új vezérigazgató jön a McDonald's-nál

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 02. 02. 11:06

Március 1-jével távozik posztjáról Don Thompson, a McDonald's Corporation vezérigazgatója, a helyét Steve Easterbrook ügyvezető alelnök, a cég fő márkamenedzsere veszi át.

Macdonalds

Az üzemeltető vállalat bejelentését követően 3 százalékponttal erősödtek a forgalom csökkenésével küszködő cég részvényei. A McDonald's árbevétele tavaly globális szinten 3,6, az Egyesült Államokban 4,1 százalékkal csökkent, az utolsó negyedévben pedig globális szinten 21 százalékkal esett vissza a nyereség.

Az eredmények romlását elemzők a fogyasztói szokások változásával és a menüben végrehajtott sikertelen változtatásokkal magyarázták. A túlságosan kibővített választék lelassította a kiszolgálást, a fiatalabb gyorséttermi fogyasztók pedig az olyan, egészségesebb és frissebb ételeket kínáló konkurensek felé fordultak, mint a Chipotle Mexican Grill, vagy az olyan elegánsabb hálózatokhoz pártoltak át, mint a Five Guys vagy a Chick-fil-A.

A McDonald's januárban arculatfrissítő marketingkampányba kezdett. Easterbrook, aki már negyedszázadot töltött el a cégnél – volt a McDonald's európai igazgatója is – egyebek között a marketing megújításával, menüinnovációval és digitális fejlesztéssel is foglalkozott. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink