Új termékkel rukkol elő a Galla Food
Augusztusban egy Magyarországon újdonságnak számító desszerttermékkel jelenik meg a piacon a Galla Food, amelynek újdonságát egy kereskedelmi lánc üzleteiben lehet majd kapni – mondta el lapunknak Kálmán Péter. A cég ügyvezetője ennél többet még nem kíván elárulni a termékfejlesztésről, mivel nem szeretné megkönnyíteni a konkurencia dolgát.
A teljes egészében magyar tulajdonú Galla Food Kft. harmincöt főt foglalkoztat három egységében. Kerekegyházán tejüzemet működtetnek, van egy desszertüzemük Székesfehérváron, továbbá egy tortákat készítőt is birtokolnak. Az új fejlesztés nem tejalapú desszert lesz – ennyit elárult Kálmán Péter, aki szerint ebben a termékszegmensben erős a túlkínálat, és nagyon kemény a verseny, ezért ebbe nem érdemes beszállni.
A Galla Food friss termékeket gyárt, és meglátta a lehetőséget a mentes termékek piacán, amely az utóbbi években Magyarországon is egy dinamikusan fejlődő terület. „Sikeresek a cukormentes és a laktózmentes termékeink, ezekkel ugyanis egy tudatos és körültekintő vásárlói kört tudunk megszólítani” – mondta el az ügyvezető.
Hasonló okokból szerződtek a Magyar Termék Nonprofit Kft.-vel is a védjegyhasználatra, hiszen túlnyomó részben hazai alapanyagokból dolgoznak, az így jelölt termékeket pedig mindinkább keresik is a tudatosabb vásárlók. „Maguk a kereskedelmi partnerek is elvárják, hogy valamivel megkülönböztessük magunkat, hiszen a cseh, szlovák, lengyel tej- és desszerttermékek nagyon erős nyomást jelentenek. Emiatt a Galla Food brand- és saját márkás termékein is használja a Hazai Termék megjelölést. Ezzel a védjeggyel főleg azokat a termékeinket támogatjuk, amelyekben nagyobb fantáziát, nagyobb piaci potenciált látunk” – mondta Kálmán Péter. //

Kapcsolódó cikkeink
Magyar Termék védjegyek: Jövőre folytatódik „A hazaiban több van” évzáró összefogáskampány
A várakozások fölött a hazai eredetet tanúsító védjegyhasználók éves árbevétele Újfent…
Tovább olvasom >CBA: fókuszban a Magyar Termék védjegyes termékek! – A vállalat tovább erősíti a Magyar Termék Nonprofit Kft.-vel közös együttműködését
A hazai kereskedelmi üzletláncok közül a CBA is kiemelten kezeli…
Tovább olvasom >A várakozások fölött a Magyar Termék védjegyet használók éves árbevétele
Az utóbbi időszak gazdasági fejleményei hatására a korábbiaknál is magasabb…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megérkeztek Rubint Réka alakreform termékei a Rossmann üzleteibe
Rubint Réka közismert alakreform szakértő rendkívüli együttműködésbe kezdett a Rossmann-nal:…
Tovább olvasom >Effekteam és Business Solution Award díjat nyert az IKEA körforgásos szolgáltatása, Prizma díjat a népszerűsítő kampány
A körforgásos gazdaság támogatása és a vásárlói elégedettség növelése érdekében…
Tovább olvasom >Világhírű rendező montázsfilmjével ünnepli 35. szülinapját a hazai McDonald’s
A hazai McDonald’s 35. születésnapi montázsfilmjét a mindenkori vendégek és…
Tovább olvasom >