Új közétkeztetési intézményt adtak át Tahitótfaluban
Kétszáz férőhelyes, hatszáz adag étel előállítására alkalmas konyha-étkező komplexum kezdte meg működését a Pest megyei Tahitótfaluban; a zöldmezős projekt a helyi önkormányzat eddigi legnagyobb önerős fejlesztése – közölte a település polgármestere csütörtökön az MTI-vel.
Sajtos Sándor (független) elmondta, hogy a közel 600 négyzetméteres, bruttó 227 millió forintba kerülő ingatlanra azért volt szükség, mert a helyi óvodában korábban működő alacsony kapacitású konyha már sem a minőségi, sem a mennyiségi igényeknek nem tudott megfelelni.
Az egy évig tartó építkezést követően az új tanév első napjától már a korszerű konyha látja el meleg étellel a 300 tahitótfalui általános iskolást és a 200 óvodást. Végre nem kell a gyerekeknek több óraközi szünetben, szűk időkorlátok között ebédelnie, sőt, az épület központi elhelyezkedésének és modern felszereltségének köszönhetően a jövőben települési rendezvényeket is tarthatnak az új Bajcsy-Zsilinszky utcai létesítményben – hangsúlyozta a polgármester.
Hozzátette, az új konyhán naponta készülő 600 adag meleg ételből a rászoruló időseknek is szeretnének juttatni, a terv megvalósítása még szervezés alatt áll.
Az önkormányzat fejlesztési hitelkeretét is kihasználva finanszírozta a beruházást, melynek augusztus végi átadását követően az óvodában korábban üzemelő elavult közkonyhából két 20 fős csoportszobát alakítanak ki a növekvő gyermeklétszámra való tekintettel. Az építkezésre a Nemzetgazdasági Minisztériumtól tavaly elnyert 22 millió forintos pályázati összeg áll rendelkezésre – tette hozzá Sajtos Sándor. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A KÖZSZÖV első 25 éve
Megalapításának 25. évfordulóját ünnepli idén a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos…
Tovább olvasom >Mi a bioélelmiszerek realitása a közétkeztetésben?
A Magyar Biokultúra Szövetség a bioélelmiszerek közétkeztetésbe kerüléséért indított aláírásgyűjtése…
Tovább olvasom >Ki a forradalmár a közétkeztetésben?
A Magyar Biokultúra Szövetség a bioélelmiszerek közétkeztetésbe kerülésének előmozdítására indított…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >