Új jogi szabályozás jön az Egyesült Államokban a biotermékekre vonatkozóan
Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma National Organic Program-ja (NOP) januárban kiadott Strengthening Organic Enforcement (SOE) című jogszabálya megszünteti az 57,5 milliárd dolláros bioélelmiszeriparra vonatkozó jelenlegi szabályozás hiányosságait, és következetes tanúsítási gyakorlatot alakít ki a csalások megelőzése, valamint a biotermékek átláthatóságának és nyomon követhetőségének javítása érdekében.
A szabályok március 20-án lépnek hatályba és az átállásra egy év áll rendelkezésre.
A szabályokra azért volt szükség, mert a fogyasztók elkezdték megkérdőjelezni a biotermékekkel kapcsolatos állítások valóságtartalmát, mivel egyre többen kerültek a címlapokra azzal, hogy nem biotermékeket adtak el USDA-tanúsítvány alatt. Jó példa a nagyjából a SOE megjelenésével egy időben előfordult eset, melyben egy 46 millió dollár értékű csalás miatt helyeztek vád alá egy minnesotai gazdálkodót, aki hagyományos növényeket termesztett kémiai műtrágyákat és növényvédő szereket használva, és a vásárlóknak hamis NOP-tanúsítványt mutatott be.
A SOE célja, hogy a jövőben megelőzze az effajta csalásokat amellett, hogy bezár olyan kiskapukat is, amelyek lehetővé tették a NOP-előírásoknak nem megfelelő összetevők beszivárgását az ellátási láncba. A jogszabály egyik legfontosabb módosítása, hogy a jövőben megköveteli a bio-ellátási lánc kritikus pontjain lévő vállalkozások, köztük a brókerek és kereskedők tanúsítását is.
A SOE előírja továbbá a biotermék-tanúsítványok kiállítását minden importált biotermékre vonatkozóan is, és szigorúbb nyilvántartási, nyomonkövetési és csalásmegelőzési eljárásokra törekszik a jövőben.
Kapcsolódó cikkeink
A Times Square közelében nyithat üzletet az Aldi US
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tovább erősíti energiaital-portfólióját a PepsiCo
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A robbanásszerű keresletnövekedésre válaszul bővíti joghurtgyárát a Danone az USA-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Elkezdődött a szarvasbőgés időszaka a hazai erdőkben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >13 ezer tonna volt a 2024/25. évi értékesített és saját felhasználásra szánt hazai vadhús mennyisége
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Dr. Pogátsa Zoltán a magyar gazdaság állapotáról: Sem aranykor, sem apokalipszis
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >