Új igazgató a Nestlé PURINA büki gyárának élén
Májustól új igazgatóval folytatja működését a Nestlé PURINA büki gyára: Arthur van Raalte távozását követően Tanja Žigić, a szerbiai surčini gyár korábbi vezetője vette át a pozíciót.
Tanja Žigić termelési mérnökként kezdte a Nestlénél pályafutását 2008-ban. Az élelmiszertechnológiai végzettséggel rendelkező szakember látványosan lépdelt előre a ranglétrán: 2014-ben előléptették a surčini Nestlé gyár termelésvezetői posztjára, majd néhány évvel később, 2018-ban a gyár igazgatójává nevezték ki.
Tanja az évek során sikeresen menedzselte a gyár versenyképességét, ami nagyban hozzájárult az üzem profitjavításához és különböző fejlesztések lehetőségének megteremtéséhez. Vezetése alatt a surčini gyár a Nestlé európai gyártóbázisainak fontos helyszíne lett: az üzem 40 százalékkal növelte termelési volumenét, ezzel párhuzamosan 330-ról 530 főre emelte az alkalmazottak számát, és az exportpiacokat is több mint 40 országra bővítette.
„A Nestlé PURINA büki gyára a régió legnagyobb és legmodernebb üzemévé fejlődött az előző 25 évben. Büszke vagyok kollégáimra, akik elkötelezettségükkel folyamatosan biztosították a gyár fejlődését”
– mondja az új gyárigazgató.
„Ezekre az eredményekre építkezve a jövőben is folytatjuk a fejlesztéseket és az innovációt, hiszen ez teszi majd lehetővé, hogy a büki PURINA gyár a jövőben is meghatározó szereplője legyen az európai állateledel-gyártásnak.”
Kapcsolódó cikkeink
Tálak újratöltve
Bár a tavalyi év „árzivataros” hónapjaiban sok háztartásban állateledel helyett…
Tovább olvasom >Kisebb környezetterhelésű termékeket vezet be a piacra a Purina Europában
Purina One DualNature márkanév alatt vezette be a Purina, Európa…
Tovább olvasom >A magyar macskatartóknak a cicák jóléte a legfontosabb, de a fenntarthatóságra is egyre nyitottabbak
Annak ellenére, hogy csak 10-ből 3 magyar figyel fokozottan arra,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fidelity: Három téma, ami Q3-ban alakítja a befektetéseket
Eljött a járványt követő normalizálódás, amelyet annyira vártunk? A gazdasági…
Tovább olvasom >Rekord nyereséget értek el a saját márkák az év első felében az Egyesült Államokban
Új csúcsokat értek el a sajátmárkás termékek 2024 első felében…
Tovább olvasom >Akadálymentesíti csomagolásait a Müller az Egyesült Királyságban
Minden márkás termékének csomagolásán NaviLens kódot helyez el a Müller,…
Tovább olvasom >