Új helyszínen várja az érdeklődőket a Nébih Farm
Decembertől megnyitotta kapuját a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) megújult Nébih Farm, avagy a tej útja című installációja a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. A látogatók egy élethű tehén és borja segítségével, interaktív módon ismerkedhetnek meg a tejtermelés legfontosabb tudnivalóival. Az installációt a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének és a Nébih Oktatási Programjának edukatív plakátjai színesítik.

A Mezőgazdasági Múzeumba látogató iskolás csoportok – előzetes bejelentkezés alapján – interaktív tanórán is részt vehetnek a Nébih Oktatási Program szakemberei segítségével. (Fotó: Nébih)
Új helyszínen, megújult tartalommal nyílt meg a Nébih szemléletformáló eszköztárának egyik legkedveltebb eleme a Nébih Farm, mely a kisiskolás korosztály számára mutatja be a tej „útját” a farmtól az asztalig. A látogatók megismerhetik a folyamathoz kapcsolódó legfontosabb élelmiszerbiztonsági tudnivalókat, valamint a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének közreműködése révén az OKOSTÁNYÉR® táplálkozási ajánlásról, ezen belül pedig a tej és tejtermékek étkezésünkben betöltött szerepéről is átfogó képet kapnak. Az élményközpontú látogatás során a gyerekek megtudják, hogyan kerül a tej a poharukba, milyen típusú tejeket kaphatnak a boltokban, de azt is láthatják, hogy milyen gabonákat esznek a tehenek.
A Farmon lehetőség nyílik a tehénfejésre is: a vállalkozó szelleműek saját maguk győződhetnek meg arról, hogy a fejés nem is olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik
A Mezőgazdasági Múzeumba látogató iskolás csoportok – előzetes bejelentkezés alapján – interaktív tanórán is részt vehetnek a Nébih Oktatási Program szakemberei segítségével. A foglalkozáson játékos formában nyerhetnek bepillantást az élelmiszerlánc különböző területeibe, továbbá megismerkedhetnek az alapvető élelmiszerbiztonsági szabályok mellett a tudatos élelmiszerfogyasztás elveivel is. Az önállóan érkező csoportok pedagógusait a Nébih Oktatási Program weboldalán elérhető (https://nebihoktatas.hu/nebih-farm/) óravázlat és prezentáció segíti a téma bemutatásában, feldolgozásában. A Nébih Farm további fontos eleme az a rövid oktatófilm, amely bemutatja a tejtermelés folyamatának lépéseit, a tehén fejésétől kezdve a tej csomagolásán keresztül egészen a boltokba kerüléséig. Az érdeklődők megtudhatják, hogyan biztosítják a szakemberek a tej minőségét és biztonságát, valamint megismerkedhetnek a modern tejfeldolgozási technológiákkal.
A Nébih Farm a Magyar Mezőgazdasági Múzeum állandó kiállításaira vásárolt belépőjeggyel látogatható.
Nébih
Kapcsolódó cikkeink
Itt a Szupermenta nyári vetőmagtesztje: főszerepben a cukkini
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei cukkinivetőmagokat vizsgáltak a Szupermenta…
Tovább olvasom >AM: a St. Andrea Szőlőbirtok lett az év pincészete Magyarországon
A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a…
Tovább olvasom >AM-államtitkár: a kertészeti pályázatok segítik a magyar dinnyetermesztés fennmaradását
A magyar dinnyetermesztés fennmaradását segítik a vidékfejlesztési keretből finanszírozott kertészeti…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >Forró augusztusban bíznak a sörgyártók
A tavalyi közel három százalékos növekedést követően az idei első…
Tovább olvasom >Gulyás Gergely: kiterjeszti a kormány a kistelepülési élelmiszerüzletek támogatási programját
Kiterjeszti a kormány az 5000 fő alatti településeken indult élelmiszerüzlet-támogatási…
Tovább olvasom >