Új Elnökség a Magyar Cukrász Ipartestület élén
2023. február 20-án a Hunguest Hotel Bál Resort-ban tartotta szakmai kiállítással egybekötött tisztújító Közgyűlését a Magyar Cukrász Ipartestület, a magyar vendéglátó cukrász vállalkozások szakmai érdekképviselete.

Az elnökség megfiatalodott!
Az elmúlt négy évben hatalmasat fejlődött az Ipartestület, új székházuk átépítése mellett létrehozták és sikerrel üzemeltetik cukrász tanműhelyüket, mely hiánypótló szerepet tölt be szakmai továbbképzések és workshopok helyszíneként. Az oktató kabinet olyan felszereltséggel rendelkezik, mely a világ bármely országában megállná a helyét. Számos nemzetközi szaktekintély – közöttük több Relais Desserts tag – tartott már kurzust a tanműhelyben és mind elismerésüket fejezték ki a kabinet felszereltségével, illetve funkcionalitásával kapcsolatban. – Így foglalta össze a Magyar Cukrász Ipartestület eredményeit a szakmai szervezet elnöksége.
A közgyűlésen vendégként részt vett Gál Pál Zoltán elnök és dr. Böröcz Lajos főtitkár a VIMOSZ részéről, Kovács László – a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke, Septe József – a Magyar Pékszövetség elnöke, Németh László – az IPOSZ elnöke, Knezsik István – az Autós Nagykoalíció elnöke, Petrezselyem Adrienn az MNGSZ képviseletében, valamint dr. Török Róbert, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igazgatója.
A Közgyűlés szervezeti változtatásokról is döntött, az alapszabály-változtatás elfogadásával az elnökség létszáma a hatékonyabb működés és döntéshozatal érdekében tíz főre csökkent. Egyúttal jelentős fiatalítás is zajlott a leadott szavazatok eredményeként.
A Magyar Cukrász Ipartestület új Elnöksége a következő négy évben:
Szakmai elnök: Erdélyi Balázs – Magyar Cukrász Ipartestület
Társelnök: Selmeczi László – Magyar Cukrász Ipartestület
Elnökségi tagok:
Andrész Zoltán – Andrész Cukrászdák, Biatorbágy, Budapest
Bergmanné Gutman Gabriella – Bergmann Cukrászda, Balatonfüred
Csuta Zsolt – Csuta Cukrászda, Csákvár
Harrer-Abosi Beatrix – Harrer Csokoládéműhely és Cukrászda, Sopron
Kiss Zoltán – Kiss Cukrászda, Lajosmizse
Mészáros Gábor – Mészáros Cukrászda, Szombathely
Pataki Ádám – Pataki Cukrászda, Érd
Pécsváradi Aliz – Magyar Cukrász Ipartestület
Felügyelő Bizottság:
Elnök: Nándori László – Nándori Cukrászda, Budapest
Tagok:
Kiss Károlyné – Major Cukrászda, Budapest
Pass Szilvia – Aranyalma Cukrászda, Székesfehérvár
Az ipartestület kiemelt céljai között szerepel továbbra is az érdekképviseleti tevékenység megerősítése mellett a hazai kézműves cukrászat népszerűsítése, a cukrász szakma társadalmi megbecsülésének elősegítése és a minőségi kínálat szélesítése érdekében a szakmai továbbképzések, workshopok, rendezvények folyamatos szervezése.
Kapcsolódó cikkeink
18 éves a Magyarország Tortája verseny
Az ipartestület meghirdeti az AM Ágazati Értéktárba is nemzeti értékként…
Tovább olvasom >MCI Közgyűlés 2025
Nagy érdeklődés mellett tartott közgyűlést február végén a Magyar Cukrász…
Tovább olvasom >Szakmának és szakembernek egyaránt elismerés
Kőrösi Csoma Sándor-díjat kaptak a Magyar Cukrász Ipartestület vezetői. A…
Tovább olvasom >További cikkeink
Balatoni Turizmus Szövetség: kiemelkedő forgalomnövekedést hozhat a húsvéti hosszú hétvége a Balaton régióban
A szállodák előfoglalási adatai szerint a Balaton régió turizmusában kiemelkedő…
Tovább olvasom >Ma is megbéníthatja az európai turizmust egy vulkán?
Tizenöt évvel az izlandi Eyjafjallajökull vulkán 2010-es kitörése után, amely…
Tovább olvasom >Addikció – A nap képe
Mosd ki a szádat szappannal – büntették sokévtizede a csúnyán…
Tovább olvasom >